Steamline
A vízválasztó steampunk világon játszódott folytatása, új szereplőkkel.
Előtörténet
Dr. Sztefanov Ljubin megropogtatta az ujjait mielőtt hozzálátott volna a tesztlapok kiértékelésének. Kétszer ki-be kapcsolta az egyen pax tollát, babonából. Aztán egy szintén szokásos sóhaj után nekikezdett a javításnak. Nem az annyira elterjedt ablakos módszerrel javított, hanem minden egyes lapot végignézett. Ha a diák érvelést írt, azt elolvasta és kommentelte. Néha gúnyos volt, néha dícsérő, legritkábban kérdést tett fel.
Voltak kedvenc és utált tanítványai. Ezen pixisekben nem volt átjárás. Ki és be lehetett kerülni, de aki az egyikben valaha volt, biztosan nem került a másikban. Kivéve egyetlen diákot, Fjodor Szemjonovicsot. Az a fiú felzavarta élete kellemes vizeit. Meghökkentette és megbotránkoztatta, időnként pedig mély és gyászos csalódásokkal lepte meg. Kivételes tehetség volt a matematika és az infomatika teén. Fizikából is jó volt, de képtelen volt a válaszait a kérdés által firtatott keretek közé szorítani. Fjodornak egy tszt is esszé kérdés volt, és így rendre nem jutott a feladatlapok feléig sem. Így kénytelen volt ennek megfelelően eléségesekre és hármasokra, időnként pedig elégtelenekre értékelni azokat. Fjodor ha be is ült nagyritkán, a jelenléti ív végett az óráira, szinte sosem maradt végig.
Hogy honnan tudta mégis micsoda istenadta ritka zseni? A válaszok amiket a tesztek margóira írt, egy megzabolázhatatlan szabadgondolkodó gondolatai voltak. Szárnyalások, kérdések és összekapcsolások. Mind megért volna egy egy dolgozatot. Ljubin tanár úr előtt két út állt. Vagy ráveszi a fiút a keretek használatára vagy megbuktatja ezt a zsenit. Nem sok ilyen tehetséggel volt dolga eddig, de nem is számított rájuk.
Fjodor aztán, mint erre végülis számítani lehett, teljesen más úton került ki a szárnyai alól.
Szóbelire kényszerült, és amilyen szerencsés a keze kihúzta a kedvenc tételét, a mesterséges inteligenciák alkalmazását. Kicsit meghajolt a vizsgabizottság felé és hátra lépett egyet. Közben precízen félbehajtotta a lapot és Ljubinra nézett.
-Használhatom a táblát, tanár úr? - szavai halkak kissé kétségbeesettnek tüntek. Ljubin bólintott. Fjodor zsebre dugta a tételt és mindkét kezét idegesen a nadrágjába törölte. Ljubin nem értette mi baja lehet, hiszen ez a terület hozza lázba leginkább.
Fjodor nagy levegőt vett és elkezdett beszélni. Hangja megbicsaklott, mint aki annyira ritkán beszél, hogy intonálni is elfelejtett. Beszélt és írt egyszerre. Kinyitotta a tábla behajtott szárnyait és következetesen, mint aki hosszan készült erre belekezdett a válaszába. A szokott burjánzó gondolatok precíz csipkévé álltak össze. Következtetései és kombinációi elbűvölték a vizsgabizottságot. A negyedénél sem járt még a táblafelületnek mikor Jevgenyij Sztravik köhhentett és megköszönte a feleletet. Szerette volna a szokott formulával befejezni, hogy látjuk felkészült, köszönjük, jeles. De Fjodor rá sem hederített. Úgy beszélt tovább, mintha senki nem akarná megakasztani. Beszélt és írt. A feszültség egyre nőtt, az idő telt. Sztarvik puffogott és időnként megpróbált közbevágni. Végül a mappájával az asztalra csapott. Ezzel sem ért el eredményt. A vizsgáztatók összenéztek. Mivel Sztravik volt az elnök, az ő szava döntött.
-Attól tartok ez valami tréfa. A fiú gondolatmeneti teljesen légbőlkapottak, azzal együtt, hogy a kérdésre maradéktalanul megfelelt az elején. Gúnyt űz belőlünk és ezt nem hagyhatom. A
A többiek elismerően morrantottak. Ljubin érdeklődve nézett a tábla felé. Ő volt az egyetlen akit érdekel hova tart Fjodos Szemjonovics előadása.
-A szomszéd előadó is üres. Folytassuk ott a vizsgáztatást. - emelkedett fel Sztravik.-Hatan vannak még.
Kimentek. Ljubin utoljára. Az ajtóból még visszanézett a folyamatosan beszélő és író fiúra.
-Bitos autista. - morrant oda Ljubinnak Sztravik.
Fjodor Szemjonovics levezette. Végül letette a krétát és megszemlélte a művét. Természetesen észrevette hogy a bizottság kivonult, de az alkotás hevében ez érdekelte legkevésbé. Lefényképezte a telefonjával a táblát és haza ment.
Ljubin tanárúr a terembe ment vissza. Nézte a táblát és hümmögött. Fjodor szava nélkül még az eleje sem tűnt értelmesnek. Azért ő elolvasta újra meg újra. Végül bejött a fiatalabbik takarítónő.
-Lemoshatom, tanár úr?
-Nyugodtan mossa, lelkecském, semmi értelme a világon.