Csontváros - nem teljes szöveg, feltöltés alatt
Egy mozifilm ihlette, de a film és a film alapjául szolgáló könyvnek csak töredékeit vettük át.
Az abból temelt gyetlen karaktert egészen más irányba vittük és azt hiszem végül az egész egészen más lett mint az azonos nevü film és könyv.
1.
A szigorú tekintetű pincérnő odalépett és tudatta velük, hogy ha nem kérnek semmi mást, ideje lenne fizetniük. Diane előhúzta a tárcáját és kelletlenül fizetett.
-Maradnánk még egy kicsit, ha nem bánja.
-Parancsoljatok. Éjfélkor zárunk. - mondta és sarkon fordult.
-Na de most mit csináljunk? Már mégsem hívhatom fel Josephet, hogy hello, hogy is halt meg az első feleséged?
-Te ne hívhatnád fel? Senki más, csak te. - mondta Diane és elővette a mobilját. - Remélem nem Kenyában vannak.
-Jáj. - Betty kelletlenül matatott a telefonnal, végül nagy levegőt vett és lenyomta a zöld gombot. Kis várakozás után Joseph felvette.
-Szia. Mi az?
-Szia. Betty vagyok.
-Baj van?
-Kaptunk feladatot.
-Bizonyára meg is tudjátok csinálni. - a férfi hangja mellett behallatszott az autó zúgása és a kihangosító torzított is.
-Csak azt kell megkérdezzem, és ne haragudj meg kérlek a dolog személyes voltán, és kérlek ne gondold tiszteletlenségnek sem, mert...
-... nyugi. Ha meg kell kérdezned gondolom jó okod van rá. Hallgatlak.
-Hol halt meg az első feleséged?
Betty hallotta ahogy Joseph vesz egy mély levegőt és ahogy lassan kiengedi.
-Salt Lake City közelében egy kanyonhídon összeütközött két kamion, és a híd egyszerűen, tudod, ledőlt. Huszonhét autó zuhant le. Köztük az övé is.
-De.. ne haragudj kérlek... szóval azért a Testvéreknél vannak a csontjai, ugye?
-Nem.
-Nem? - Betty a szája elé kapta a kezét aztán megfogta Dian kezét. - De ő már régen meghalt akkor, nem?
-De. A kanyonban egymásra zuhantak a kocsik és a hídelemek. Elmentem érte, de csak pár tárgy közül választhattam ki, ami az ővé volt...
-Ott vannak a csontjai a kanyonban?
-Nem... nem hiszem. Ott kerestem, de nem. Vagyis nem tudom. Bolyongtam ott pár napig aztán Dave értem jött. Ha démonok kezére kellett jusson szegénykém, akkor az már megtörtént. Ha nincs ez neki megírva, akkor jó helyen van ott ahol van.
-Tudsz mondani valami közelebbit?
-Miért?
Csend.
-Oké. Jól vagytok? - kérdezte Betty kétségbeesetten.
-Miért számít Greta?
-Mindenki számít. - Betty kicsit lemélyítette a hangját mikor kimondta Joseph jellegzetes szavait.
A férfi elmosolyodott a kocsiban.
-Vigyázzatok magatokra. Ha nem vagyok elérhető a telefonon, az csak a térerő miatt van. Kamloops felé jöttünk.
-Vigyázzatok magatokra.
Betty kinyomta a telefont és gyorsan visszaadta Dianenak.
-Kanyonhíd balesetben. Ott vannak a csontjai, kint valahol a völgyben.
-Na erre biztosan mindenki emlékszik aki akkor felnőtt volt. Diane felállt és odament a pulthoz.
-Lenne szíves egy kávétotát adni?
-Parancsoljon. - tette elé a csinos szeletet a nő, aztán tovább nézte őt kissé felvont szemöldökkel.
-Ő. Tudna kérem segíteni?
-Arra várok, hogy megkérdezze amit akar.
Diane zavarba jött ettől a kertelésmentességtől.
-A kanyonhíd balesetre emlékszik?
-Igen. Vagy húsz éve volt. Nem, több is az már.
-Merre van az a híd?
-Északkeletre, mélyen bent a hegyek között.
-Gondolom újjáépítették.
-Igen. A következő évben.
-Tudna esetleg valakit aki vinne és visszahozna minket holnap?
-Minek?
-Ismertük az egyik áldozatot. Emlékezni jöttünk.
-Kit? - a fekete nő szeme kutató volt és hideg. Diane csuklóján megelevenedett a Faurusz kígyó.
-Margaret Bluefallt.
-Nem volt a felravatalozottak között.
-Pedig ott halt meg.
-Milyen különös.
-Átutazóban volt. Nem helyi lakos, még csak nem is a környékről való.
-Hanem honnan?
-Kanadából.
A tekintetük összefonódott, szinte párbajoztak.
-Különös lányok vagytok. Én magam viszlek ki oda titeket holnap.
-Nem vonnánk el a kávézótól.
-Nem gond, kedvesem. Végre történik valami. Hatkor itt legyetek az ajtó előtt. - azzal hátrafordult a poharakat betenni a mosogatógépbe.
Diane pislogott kettőt aztán a tortával visszament Bettyhez.
-Holnap hatkor itt.
-Nagyon fura ez a nő.
-Nagyon. Igen. De azt hiszem csak egy fura és gyors eszű nő egy lassú és tompa, ingerszegény kisvárosban.
Az éjszakát egy üres garázsban töltötték, és reggel fél hatkor már talpon voltak. A kávézó sötét volt és csendes. A benzinkúton égett egy lámpa és kint volt egy nagy tehénkolomp, azzal, hogy jelezz ha akarsz valamit. Ezen a lányok összemosolyogtak. Pontban hatkor megérkezett a kávézós nő egy brutális terepjáróval.
-Beszállás. - szólt ki az ablakon. - Nem érünk rá.
A lányok bemásztak hátra és meg sem mukkantak.
-Megnéztem. Nincs a halott listán Margaret Bluefall.
-Esetleg az asszonynevén volt. - kotyogott Betty - Lightspring?
-Nem. Semmi ilyen cuki mesebeli név nem volt. Volt négy Smith, egy O'Connor, a nagyapám, Murdock, két Wallace és a két Core fiú, a kamionosok, Pratice és Graham, volt egy hittérítő busz egy csomó spanyol mormonnal, meg az a hülye Schauber a motorjával. Ennyi. A spanyolok mind spanyolok voltak. Szóval?
-Akkor is itt halt meg. - Diane jól oldalba könyökölte Bettyt hogy maradjon már csöndben.
-Oké. - bólintott a nő és a gázra lépett. Az út meredeken emelkedett és vadul kanyargott. A hajnali fényben a hegyvonulatok csodálatos színekben pompáztak a mély tintakéktől az arany narancssárgáig.
-Mennyire szép itt! - próbált témát váltani Diane.
-Na igen, annak aki mint egy fotót, úgy nézi. Ott a híd. - mutatott előre a nő, és tényleg, a távolban, egy kanyarulat mögül egyszerű hárompilléres völgyhíd jelent meg előttük.
-Akkoriban keskenyebb volt és csak a két oldalról támasztotta alá egy egy pillér. A baleset miatt tették oda a harmadikat. Pedig James kiszámolta, hogy soha többé nem lesz azon a hídon baleset, mert túl nagy volt az ahhoz.
-Valószínűség számítás.
-Igen.
Diane arca kisimult. Ezen a ponton végre megnyugodott. Úgy találta, hogy a nő valóban csak egy éles eszű unatkozó kávézós nő, aki fekete létére Utahban él.
-Ide ment férjhez?
-Nem. Itt születtem. Sosem megyek férjhez.
-Ó.
Hosszan hallgattak, aztán a híd tetejéről lenézve úgy találták, hogy jobb lenne inkább a tövében lenni. Ott ahol valószínűleg meghalt szegény. A kávézós nő bólintott és már indított is.
-Erre. - mondta és meredeken lehajtott a hegyoldalra az útról. Hatalmas porfelhőt csaptak maguk mögött. A por elfogyott mire a völgyhíd lábához értek. A Nap is felkelt, bár ők még árnyékban voltak odalent.
-Itt? - nézett körbe Betty.
-Kőmorzsalék és kő. - bökött meg a bakancsával egy labdányi követ Diane.
-Meg még egy kis kő.
-Nah, tessék. Hát mire számítottatok?
-Csontokra. - Diane kíváncsian nézett a kávézósra. Ahogy várta, úgy csillant meg az érdeklődés a nő szemébe.
-Nem maradtak itt halottak.
-De őt nem ravatalozták fel. Akkor csak itt maradhatott.
a nő kiszállt és körüljárta a helyet. aztán a híd előtt megállt egy ponton.
-Itt egymás hegyében álltak a roncsok. Mindenfelé alkatrészek és holmik voltak. Néhol vér és testrészek, de inkább csak a roncsok látszódtak. aztán mindent eltakarítottak. Mindent.
Betty leült a legjobban kiemelkedő kőre.
-Annyit azért láthatunk, hogy ez nem az a terep ahol ottfelejtenek egy hullát. szépen összeszedtek mindent. Alig maradt valami üvegcserép és néhány apróbb alkatrész a kövek között.
Diane a távolba pásztázott.
-Vannak fotók a balesetről?
-Biztos vannak. - vonta meg a vállát a nő.- De a roncsok... szerintem a roncsokról nem kapargatták le a maradékot.
Betty gyomra fordult egyet.
-Úgy érti, hogy a roncsokkal együtt a tetemeket is elvitték?
-Ami úgy összenyomódott, mint egy palacsinta, azt biztosan el.
-Úgy érti a roncstelepre?
-Úgy.
-Akkor irány a roncstelep. - adta ki a következő úti célt Diane.
a kávézós nő úgy bámult rá, mint egy ufóra.
-Mit akarsz te lány? Vigyelek el a roncstelepre, hogy kikurkásszad a tragacsok közül azt amiben ez a nő meghalt? Meg vagy te húzatva? Húsz éve volt. Nincsen abból már semmi. Megették a patkányok, aztán a bogarak, végül az idő.
-Gond?
-Nem. - mondta a nő és odalépett Diane elé és kezet nyújtott. - Peggy Hollow.
Diane elfogadta és elvigyorodott.
-Mesés egy neve van, én Karmen Amberlake vagyok, de a barátaimnak Diane.
-Mesés egy név.
-Mifelénk ilyenek vannak.
Peggy Betty felé bökött a fejével.
-És ő?
-Betty. Ennyi legyen most elég. Induljunk.
Már újra Helperben voltak mikor Peggyből előkerült a következő kérdés.
-Miért nem kereste őt senki itt akkoriban?
-Nem tudom. - Diane nem hazudott és ez némiképpen megerősítette. Valóban nem tudta mikor járt itt Joseph és mennyivel később kereste a csontokat.
-Egyáltalán kicsodátok nektek ez a nő?
-Betty nevelőapjának első felesége.
Betty összeráncolta a homlokát. Túl sokat mondtak a nőnek. Túl sokat.
A roncstelep lent volt Priceban. Ez a városka már valamivel zöldebb volt, de hasonlóan apró poros kis kétségbeesett kapaszkodása az életnek a sivatag hegyeinek tövében. A roncstelep nagy volt és poros. Betty és Diane összenéztek.
-Merre? - kérdezték Peggyt, aki pár szót beszélt a roncstelepessel.
-Arra, jó messze, hátul. Azt mondta a egyharmad körül. Hetedik sor. Sok a piros ott. - megvonta a vállát jelezvén, hogy ő sem érti.
Elindultak a halott, kibelezett autók között. Ahogy egyre mélyebbre jutottak feltűnt egy nagy kupac előttük. Bettyben halkan megindult egy mantra.
-Kérlek hogy ne ott legyen, kérlek ne ott legyen...
A fémprés helyét már feltöltötték, de a csinos 70x70 cm-es kockák takarosan egymásra rakva még ott voltak. A fémprés a régebbi még nem műanyag autókat összenyomta egy egy kockává. Kihullott a préselés közben minden gumi és minden műanyag, mint a por. Ami megmaradt az az autó maga volt, a váz, a szerkezet.vagy tíz sorban, legalább száz méter hosszan.
-Hát ez a vége. - Peggy csípőre tette a kezét és megállt.
A két lány mint a holdkóros előre ment körülbelül egy harmadig. Ott ahol a sok piros volt. Betty előhúzta a Tollat és megvilágította vele a kockákat. Egy sötétzöld tömb halványan felderengett.
-Jézusom. - Diane felkapaszkodott a kockákra és megpróbálta kilökni a zöldet. Nagyon nehéz volt. Peggy csak állt és figyelte őket. Diane lehuppant a sor túloldalán és a Tollal az erő jelét karcolta a bőrébe. Betty csak állt és nézte a kockát.
-Sajnálom. - motyogta, aztán hátrébb lépett mikor észrevette hogy a kocka lassan araszol kifele a sorból, ahogy Diane a túloldalról tolja. Betty odament Peggyhez és kezet nyújtott.
-Nagyon köszönöm, és kérem ne haragudjon. - mondta és amikor Peggy keze belesimult az övébe komolyan is gondolta. Peggy elengedte a kezét és a kupac felé nézett. Betty beállt mellé és aktiválta a láthatatlanság jelét magán. Amíg Peggy őket keresgélte, ők elkötötték a kocsit és benne a kockát. Tudták, hogy nem juthatnak ezzel messzire, de nem is igyekeztek messzire. Helperben egyenesen felhajtottak a temetőhöz, be is gurultak a ravatalozóig. Ott kiszálltak és a kulcsot letették a pultra egy cetlivel, arról, hogy kié a kocsi. A kockát becipelték a Dorrenfield család kriptájába és magukra csukták a vasrácsot.
-Megcsináltuk.
-Meg. - Diane lihegett a fáradtságtól. - Remélem az van benne, akit remélünk.
-Sosem fog kiderülni. - most Bettyn volt a sor, hogy az erő jelét magára írja, és tovább cipelje a hatalmas fém kockát.
A második kanyar mögött ott állt egy testvér és kivette a kezéből.
-Megfizettétek a helyeteket. - zengett a fejükben a testvér hangja. A magas csontos alak megrázta a kockát, mint egy perselyt, és abból valóban kirepült valami apró tárgy. - Fogjátok és vigyétek magatokkal. Amikor újra találkoztok adjátok át Joseph Losternek.
Betty felvette a kis tárgyat. Forgatta a kezében. Jegygyűrűnek látszott, a belső oldalán apró vésettel.
-Nem lett démon, ugye? - a könnyek lassan folytak végig az arcán.
-Nem.- a testvér hangja elenyészett és ők ott maradtak a sötét alagútban valahol Vencouver és Salt Lake city között. Betty felhúzta a gyűrűt a középső ujjára és megfogta Diane kezét.
-Gyere. Menjünk haza.
-Mi volt az?
-Gyűrű, a litánium záró sorával a belsején.
Fényedben élek.
2.
Jersoo egy igazi, hegyi kisvároshoz méltóan kihaltvolt éjjel háromkor. A hajnalban kelők még nem keltek, az éjszakások már szinte aludtak. A városka közepén az egyetlen kis téren ott hegyesedett a csinos kis barokk katolikus templom. A kapu melletti táblán jól olvasható volt, hogy egy francia kisváros templomának pontos mása. Dave elégedetten csettintett a nyelvével, mint ki zamatos ebédnek néz elébe. Természetesen nem a főbejáraton mentek be, hanem hátul, de még így is el kellett babráljanak a zárral kicsit. A paplak kertjében a kutya kedves érdeklődéssel figyelte ügyködésüket. A templomban a szentély alatt ott volt a láda, pont ahogy remélték, de minden várakozásukat felülmúlta a felismerés, hogy a ládában az eredeti, régi eszközök pihennek.
-Múzeális, mi? - Dave hitetlenkedve tapogatta a tárgyakat.
-Hú. Ezüstgolyók.
-Kiegyezés előtti. Azta mindenit!
-Vegyük magunkhoz, amit lehet.
-Ennyire nem járt erre senki?
-Vagy?
-Vagy valaki nem innen veszi a muníciót.
-Nem véletlenül bújik itt az a gyerek, ha valóban itt bújik.
-Ne felejtsd el, hogy már nem gyerek.
Joseph mindenféle fegyvertokokat vett magára és igyekezett összehangolni a csattokat és szíjjakat magán. Dave a hideg kőpadlón ült a láda mellett. Körülötte a láda emeleteivel.
-Miért ide ha nem azért mert itt nincs senki? Egy vadász sem.
-Mind lent van a városban, mi?
-Hát... Nem így van?
-De.- Joseph sorban előkapta a fegyvereket és visszatette őket. A rendszer jól működött.
-Olyan lettél mint valami Rambo remake. -Dave röhögött. - Bírom mikor így nekihevesedsz a feladatnak.
-Ne röhögj bazd meg, ennyire félek. - ő is elnevette magát.
-Én már nem emlékszem rá. Kis csecsemőként láttam. Aludt.
-Az a gyerek sosem aludt. - beült az első padba, automatikusan imára kulcsolta a kezét és felnézett a feszületre, de a szemében nem a hit áhitata volt, hanem szomorúság. - Volt egy év amikor konkrétan nem húnyta le a szemét. Joclyn egyszer jött be hozzánk az intézetbe segítséget kérni, de nem nagyon tudtak neki mit mondani. A gyermek nem aludt, még csak nem is pislogott, de ezt leszámítva olyan volt mint bármelyik másik kisbaba.
-Elég ez.
-Aztán persze volt más is, de akkor még nem volt annyira szembeötlő.
-Te láttad kisgyereknek is?
-Még az eltünése előtt vagy egy évvel. Akkor is JOclyn nel jöttek gyógyszerért rémálmok és égés ellen.
-Miért nem New Yorkba mentek? Átjöttek a fél világon ide?
-Makogó Bérc miatt. Tudod.
-Jah. Értem.
Dave felkelt és visszapakolta a ládát a szentély alá, aztán nekidőlt a szentélynek és karbafonta a kezét.
-Mi van akkor, ha Makogó Bérccel van?
-Gondolod?
-Ha valaki halál témában egyáltalán megpróbálhatja átverni a Testvéreket az ő.
-Ott voltam a temetésén.
-Mégsem lepődtél meg az ötletemen.
-Nem. Joclyn azért is hozta hozzá, mert amit az öreg indián adott neki azt a gyermek elfogadta.
-Mi az ő története? Hogy halt meg hivatalosan?
-Valentine áthívta egy békítő tárgyalásra, de a köldöttségből nem tért ahza senki. A Bérc állítólag a máglyában végezte volna, ha Phil nem hajt a terembe egy Shell kamionnal. Nagy pukkanás volt. A máglya zabált, Lenny és Phil pedig zsebbe rakták a tetemeket. Válogattam én is, de rengeteg volt.
-Tehát?
-Tehát hivatalosan valami részei megkerültek amiket eltemettünk, de mennyi és mi, azt nem tudom. Amilyen trükkös dörzsölt öreg róka volt, simán kitrükközte az egész társaságot két kar vagy egy láb elvesztése árán.
-Kecske meg a káposzta.
-De ha így is lenne, ő nem hagyna egy ládát kihasználatlanul.
-De igen, ha tudja biztosan, hogy senki nem tölti újra.
-Nem nyugtatnak meg a szavaid.
-Ha Bérccel van, akkor nem lett ellenségünk.
-Sosem volt a barátunk az a gyermek, Dave. Gyűlölt mindenkit aki csak hasonlított árnyvadászra. A tulajdon anyját megmarta vagy ötször.
Dave megvonta a vállát.
-Félhetünk a démoni felétől és barátkozhatunk az emberi felével. Rajtunk áll.
-Nem megyek oda felkészületlenül.
-Vigyünk akkor ajándékot is.
-Mit vinnél egy erdő mélyén élő húszéves félvérnek, aki hitehagyott és kitaszított?
-Playstationt. - Dave ezzel befejezte az elméletek gyártását. Intett Josephnek, hogy induljanak. A kutya ugyanott ült, mint addig és barátságosan csóvált a láttukra.
-Elvakít a félelem, Jo.
-Meglehet. Betty Gretáról kérdezett. Valami olyan feladatot kaptak ami vele függ össze.
-Biztosan meg tudják oldani.
-Greta még odakint van.
-Tudom. - meglapogatta Joseph vállát. - Megalszunk a kocsiban?
-Nem. Vezetek tovább és hatkor cserélünk.
-Oké.
Kamloops kicsit nagyobb város volt, az autópálya végén. Rendes iparteleppel és vasútállomással. Kamionosokra szabva a kínálatot és az árakat mindenből. Favágók és kamionosok. Kemény, magányos emberekre akik keveset beszélnek és bírják az italt. Dave hamarosan lecserélte az autójukat egy négykerékmeghajtású nagydarab amerikai terepjáróra. Vadráccsal tetőcsomagtartóval és extra aksikkal. A fegyverkészletet és rengeteg élelmet bepakolták a hátsó ülésre, hálózsákokkal és váltás bakancsokkal együtt. Joseph kezdte felvenni a bevetési higgadtságát. Arcra, temperamentumra gond nélkül elvegyült a helyiek között. Két napig járták a várost külön utakon, hogy minden lehetséges választ megkapjanak. Majd a harmadik napon hajnalban találkoztak a benzinkútnál, a hegyek mélyére vezető út elején. Dave vidánam gördült be a batárnagy autóval Joseph mellé aki egy kutyával a lábánál ücsörgött kint a padon. Kezében gőzölgött egy hatalamas kávé. Lábánál a kutya nyugodtan ült.
-Mi ez a szentimentalizmus, öreg?
-Ja ő? Helyi. Nem az enyém, csak tudod, szeretnek a kutyák.
-Mindig elfelejtem. - Dave vigyorgott. - Meg a nők.
-Ugyan. - megvakargatta a kaukázusi fületövét és megpaskolta az oldalát, aztán egy apró kézmozdulattal elküldte. A kutya felpattant és vidáman visszakocogott a benzinkúthoz. Joseph beszállt és sóhajtott egyet. - Jó ez a jármű. Van egy nagyon erős kisugárzása.
-Megjelöltem, ha nem bánod.
-Semmit nem bánok ami a védelmünket szolgálja.
-Mit tudunk most? - kérdezte Dave és kikanyarodott a benzinkútról észak felé.
Joseph kihámozódott a kabátjából miután betette a kávéját a pohártartóba. Kibújt a cipőjéből és hátrább döntötte az ülést. A karjait a feje mögé tette és teljesen ellazult.
-Az erdő veszélyes és sötét. Nem beszélnek, de akinek van északabbra ismerőse az mind tiszteli és féli az erdőt. Fakitermelés csak azokon a helyeken van ahol évtizedek óta van. Új területet nem szereztek. A tulajdonosok nem adnak el és nem művelnek újabb hektárakat. Olajat kerestek itt mindenféle cégek, de ha sikerrel is jártak a földek tulajdonosaival nem sikerült megegyezniük. Lillooetnél volt két fura baleset, ami érdekes lehet de semmi olyasmi ami miatt hirtelen arra venném az utat.
-Menjünk csak tovább északra. Én sem találtam semmit, ha csak azt nem, hogy itt is érintetlemnek a templomok és a temetőkben nincs kapu.
-Kicsit vakrepülés.
-Csak egy kicsit.
-Akkor intuitíven.
Nem kellett sokáig menniük, mikor egy baleset miatt az egész sort visszafordították. Két óra múlva újra ugyanamellett a benzinkút mellett mentek el, ahol találkoztak hajnalban.
-Akkor legyen Lillooet.
-Legyen. Hegyek között tóba torkolló folyótorkolatban iparváros. Hm?
-Hegyek.
-Nyugat. Ott. - mutatta a körforgalomban az irányt. Dave elvigyorodott, mikor meglátta a Lillooet város neve mellé ragasztott farkas matricát.
-Szövetségesek.
-Mindenhol.
Délutánra a városban voltak, egy csehóban a város felsőbb részén egy fatelep szomszédságában. Huszonöt farkas ülte vagy állta őket körbe és kissé feszülten hallgatták a két vadász szavait.
-Csak átutazunk. Semmi több.
-Itt mi akkora rendet tartunk, hogy a magad fajtáknak itt már nem marad hús.
-Tisztelem a fajtádat, Dro. Igazán kár feszülnöd. Egyrész csak információt szeretnénk valakiről, másrészt nem maradunk itt. Segítenétek?
Dro intett és a farkasok zöme morogva kitakarodott a csehóból.
-Beszélj, de ne vedd hosszúra.
-Makogó Bérc nevét gondolom ismered.
-Ne bonyolítsd, Joseph.
-Oké.
-Ha él, szerintünk itt van, és rejt egy gyereket akit mi keresünk. - Dave kinyitotta majd becsukta a száját.
-Makogó Bérc megtért őseihez, a te szeretett Testvéreid nélkül, Joseph. Hat éve magam temettem el a Sebestől északra a Kongó szájánál, ahol kérte.
-Szent hely lett?
-Attól mert oda temettem? Nem.
-És a gyermekről tudsz valamit?
-Gyermekről nem tudok. Élt vele valaki, de az asszonyszemély lehetett. Mostanság a háza üres. Nem mer ottan lakni senki.
-Csúnyán átvert minket. - vigyorgott Joseph Drora. - Bírtam az öreget.
-Tudom. Mondta hogy majd jössz és keresed, mert te tudni fogod hogy átbaszta a fejed. Azt mondta mindig hagytad, hogy végigcsinálja a trükkjeit, mert szeretted, és mert a szíved befogta a szád. De itt leszel és a csontjait akarod majd, és azt mondta az életem árán se adjam neked oda.
Dave szemei tágra nyíltak.
-Nem akarom elvinni a csontjait akarata ellenére, Dro. A gyereket keresem, aki lehet hogy sosem volt vele.
-Nem tudok gyerekről.
-Nem gyerek ma már. - Szólt közbe Dave. Olyan húszéves lehet most. Fiú. Vadász szerű, furcsa srác.
-Nem ismerek ilyet.
A két vadász egyszerre bólintott. Joseph kicsit meghajolt és kezet nyújtott a farkasnak.
-Köszönöm a segítséged Dro. Nagyra értékelem a nemességedet, hogy ilyen kétséges időkben is komolyan veszed a kiegyezést.
-A faszt veszem komolyan, Jo, csak tudom amit tudok rólad. - és cinkosan rávigyorgott. - Makogó sokat mesélt rólatok, különösen azokról akiket szeretett.
JOsephnek fogalma sem volt mik lehetttek azok a történetek, de nem is akarta tudni. Ha a kanadai farkasok ezektől a barátai, akkor nagyon is jó történetek, bármik is legyenek azok. Dave arcára kérdőjelként ült a kiványcsiság, és csak az autóig bírta tűrtőztetni magát.
-Nagyanyád farkas volt?
-Hát persze, a nagyapám meg démon, anyám egy angyal apám meg egy vámpír. Attól vagyok ilyen szép. - gázt adott. - Megnézzük a házat és megnézzük a nyughelyet. Ha valakinek ő fontos volt az látszani fog valahol. Ha nő akkor azért ha a gyerek akkor azért.
-Kezdődik.
-Tart, Dave, már évek óta tart.
A Sebes egy valóban nagyon gyorsfolyású patak volt ami egészen a Sebrin Peaktől folyt le a Carpenter tóba. Az közelében nem vezetett út, de Joseph emlékezett rá, hogy a Kongó valahol a Sebin és a Cramer csúcs között volt valahol. A nevét a hangjáról kapta. Ugyanis a barlang kiváló akusztikával bírt. Olyan kiválóval hogy aki a legtetején, a szájban megállt egy adott ponton a leghalkabb csepegést, neszezést, suttogást is meghallotta ami a barlang mélyén történt. Alapvetően egy zsák formájú lefele öblösödő vízgyűjtő kürtő volt, csodálatos kilátással a szájánál.
Dave és Joseph felmentek a Sebin csúcs közelébe egy gazdasági úton, aztán felmásztak a Sebinre. Ott éjszakáztak, majd átmentek a gerincen a Cramer irányába. Odafent már egyértelmű volt minden. Joseph emlékezett a szirtekre és biztos kézzel választotta ki az ösvényeket. Végül másnap délutánra meg is érkeztek a Kongóhoz. A szájnál valóban volt egy kis kőkupac, egy kis halom, ami fel sem tűnne, ha nem tudnák hogy sírt kell keresniük. Joseph körbenézett, de nem talált semmit. Bebújtak a hálózsákjaikba és néztek le a tó irányába. Feljött a hold. A tó egészen lilásnak tűnt a holdfényben, míg az erdőben mintha homályos fények suhantak volna. Lentebb a tó túloldalán egyszer fény gyúlt és vagy egy órát világított az erdő közepén.
-Miért ide temetkezett?
-Ha valóban meghalt. - vigyorgott Dave.
-Miért ide? - Joseph előredőlt. - Keleti parti, származása szerint. Nem hiszem hogy mély meggyőződésből éldegélt farkasok társaságában. Miért akarna ide temetkezni? Annyi szép kilátású csúcs van. A Kongó hangjai kísértetiesek de neki biztosan nem több ez mint matató zaj. Miért ide akart temetkezni?
-Amilyen fura alak volt, simán lehet hogy kísérteni akart itt a Kongó szájánál.
-Valaki látja ezt vagy valamire rálátni innen.
Dave is előre hajolt és vaksin leste a sötétséget. A túlpart egyetlen fénye a fék között közben kihúnyt.
-Vagy figyelmeztetés, vagy óva intés. Mire gondolhatott? Od temetkezem ahol mindig látsz. Vagy oda temetkezem ahol mindig szemmel tarthatlak?
-Oda temetkezem ahova a kutya se fog felmászni a csontjaimért.
-Csak a kutya.
-Mi?
-Tudta hogy keresni fogom. De miért én keresném? Eddig nem kerestem. Bár volt egy olyan gyanúm, hogy átvert, valóban.
-Hányszor vert át?
-Úgy hogy bajom lehetett belőle, úgy sosem. Apró dolgokkal, jelentéktelen pici semmiségekkel hetente. -elmosolyodott. - Azt mondta csak ébren tartja a figyelmem. Akkoriban volt Detroit is, tudod, meg a Máglya először. Más sem hiányzott mint egy öreg indián aki semmiségekkel bosszant. - még jobban mosolygott.
-Akkor tegyük fel, hogy neked üzent ezzel. Mi lehet az üzenet? A kettőtök viszonyában mit jelent egy viszhangos barlangtorok egy tó felett.
-Felhangosítja a zajokat. Felnagyítja a dolgokat. KIhallgatható, észrevehető. Ülj ide mellém és hallgasd amit hallanod kell. Ezt mondaná.
Hallgattak.
-Ennyire direkt lenne?
-Hallgasd. Lásd?
-Szemben az erdő mélyén a fény. Nem láttam nappal ott semmit.
-Nem is néztük.
-Holnap menjünk arra.
-Faszt.
-Na. - Dave felhorkant.
-Nyomd a jelet és menjünk most. Nem érünk rá a kurva életbe.
-Hova rohanunk?
-Betty Greta után kutat.
-Greta halott, és ha te nem találtad meg ő sem fogja. Nyugi. Nem hiszem, hogy Greta után kutatna.
-Ott akarok lenni vele, ha Greta a téma. Jobban ismerem ezt a két nőt bárkinél. - Felállt és kimászott a hálózsákból. - Jössz.
-Jah. Kösz hogy megkérdezted.
Összepakoltak. A Tollal mindketten felvésték magukra az erő és az éjjel látás jelét és egyszerűen visszafutottak a kocsihoz.
Délelőtt a túloldalon póklásztak az erdőben. A Kongó szirtjét jól látták mindenhonnan. Dél körül véletlenül bukkantak egy csapásra ami egy kis kunyhóhoz vitte őket. A kunyhóban nem volt senki, de az egész túl jó állapotban volt ahhoz, hogy hihető legyen az elhagyottsága. A tűzhely kitakarítva, a fák takaros halomban, a padlón semmi por, az edények a helyükön. A hűtő üres. A kamra tátong. Az edényeken por, az emeleti szobában vetetlen ágy, és többéves por a padlón.
-Akárkijár is ide nem eszik, csak befűt és felmos, azt csá. Ja meg vág fát pótolni amit elfűtött.
-Menedékház valakiknek akik sosem éhesek itt.
-Farkasok.
-Nincs farkas szag.
-Nincs. Semmi karmolászás nyom.
Dave a nappalirész nagy szekrényéhez lépett és kinyitotta azt gondolván, hogy pokrócokat és gumicsízmát talál majd benne. A szekrény azonban teljesen tele volt tömve könyvekkel és spirálkötött kinyomtatott szövegekkel. A két szekrényajtó szárny nyikorogva kinyílt Dave pedig hátrált egy lépést.
-Nézd, basszus. Ez meg..
Joseph mellélépett és kivett egy spirálozott anyagot. Fellapozta. Visszatette. Kivett egy másikat.
-Nem Bérc háza ez, Dave. Rohadtul nem. Ez valaki olyan háza aki pontosan lenyomoztatott mindent ami Valentinet érintett valaha is.
-Nem alszik. Nem eszik. Olvas.
-Na akkor most menjünk innen gyorsan.
-Itt járt múlt éjjel.
Joseph nyelt egyet és hátranyúlt megtapogatni a számszeríjat a hátán.
-Vagy nem. - Dave lassan körbefordult. - Szerintem nincs itt és nem is jár ide. Valaki időnként ide jön. Lehet hogy várja, reméli, hogy visszatér. De nézd meg. Az utolsó, azaz a legfelső is tök poros. Nem nyúlt ehhez senki hónapok óta. Nem évek óta. Úgyhogy nem Bérc állítólagos halála óta, hanem csak pár hete, vagy hónapja nem.
Joseph odalépett és újabb könyveket vett le. Szépen lepakolta az összeset és tematikusan elrendezte.
-Na akkor megállapíthatjuk, hogy Valentinet tanulmányozta, pontosabban az érdekköreit, valamint a Testvériség hálózatát próbálta felmérni. De nem közvetlenül, hanem valaki vagy valakik által akik az infókat egyesével leadták valakinek, aki összegyűjtötte és kinyomtatta és összefűzve ide hozta.
-Vagy postafiókra küldte. Ide nem nagyon jön senki, szerintem. Ha én lennék, én így csinálnám.
Dave visszapakolta a papírok zömét. Négy kötetetet megtartott.
-Nem lopjuk el, Dave.
-Nem olvassa már. Elolvasta.
-Nem. - Joseph kivette a kezéből és visszatuszkolta azokat is a szekrénybe.
-Oké. Akkor talán indulhatunk is.
-Nem bírja az apját. - mondta Dave már a kocsiban.
-Akkor egy közös pontunk máris van. Bár emlékeim szerint az anyját sem bírja.
-Csakm pozitívan, barátom. Nincs itt. Tudjuk e hol van Valentine?
-Nem.
-Na mert szerintem a kissrác is egyre közelebb óvakodik az apjához. Nem lenne baj a megtalálása előtt megtudni, hogy vele akar lenni vagy ellene?
-Rühelli a vadászokat.
-Mert a démonok nagy barátja?
-Tudtommal nem. Ő maga egy szörnyeteg. Kis átfordult szemű vakarcs aki meggyújtja még a betont is, aki mérgezőt harap, aki összenövesztette Judy száját mert beszólt neki. Akkor még csak négyéves volt.
-Jaj emlékszem Judyra. Szegénykém.
-Mi lett belőle mostanra vajon?
Hallgattak. A fák egyre sötétedő keretként fogták körbe őket.
-Menjünk be Lillooba a postára, hátha.
-Hátha. Félek mit találunk ott.
A postán nem volt nehéz dolguk. Nem sok kvázi névtelen postafiók volt. A kis hölgyet elbűvölték így hamar megtudták, hogy van egy fiók, amit évekig hetente egyszer ürítettek, és hetente egyszer érkezett bele küldemény, de mindig nagyobb, csomag méretű pakk. De pár hónapja nem fizették elő, pedig két csomag még érkezett a címre.
-Mi lett a csomagokkal?
-Nincs feladó, úgyhogy nem tudtuk visszaküldeni. Talán még itt vannak valahol a polcon, alul. - mondta a kisasszony és keresgélni kezdett a régi lomok között. - Itt is van az utóbbi. De ennek is már vagy két hónapja. - megnézte a pecsétet. - Igen, kilenc hete már hogy itt van.
-Megnézhetjük?
-Hivatalosan nem, de mondhatjuk, hogy önök küldték. - mosolygott és belepirult.
-Köszönöm. - mosolygoztt bátorítóan Joseph. Átvette a csomagot és feltépte.
A borítékon valóban nem volt jelzés. A tartalma azonban egyértelművé tette a feladót. A spirálozott könyv mellett, ami ismét kimutatásokat és térfigyelő kamerás felvételeket tartalmazott kinyomtatva egy boríték is volt. Illatos, grafitszürke boríték, címzés nélkül. Benne egy kézzel írt levél.
Remélem duzzogásod időben elül és visszatérsz hogy méltóképpen ünnepeljük meg számolatlan születésnapom egyikét. Ajándékod itt vár, és remélem nem felejted el, hogy kihez és miért tartozol. Ha kiduzzogtad magad megmosakodva, leborotválva jelentkezz be a belső lakosztályba, és várd meg míg a patkány besétál a labirintusba.
Ha még az ünnepségek előtt ide találnál érni megtekintheted az oldalamon az Intézet ostromát, és az ostrom csúfos kudarcát.
-A jó kurva anyját! - szakadt ki Daveből a döbbenet.
-Jézusom. - Joseph kirontott a postahivatalból és bepattant a kocsiba. Mire gázt adott már Dave is bent ült.
-Na de miért?
-Miért? Mert megteheti. Semmi más nem hajtotta soha, csak a tény kiélvezése, hogy megteheti. Az a léha, beképzelt romlott pöcs.
Joseph sziszegett és nyomta a gázt. Úgy vették a kanyarokat Jersoo felé mint a filmeken.
-Hogyan tudta megcsinálni? Hogyan?
-Talán elmondja merő hencegésből.
Joseph rámeredt Davere.
-Ha csak úgy nem. Mert semmi más okot nem tudok elképzelni.
-Mikor volt a születésnap?
-Egy hete.
-Akkor bármi lehet.
-Ott van nála. És PG is ott volt, és a lányok, mármint az új lányok.
-Mintha kimaradtunk volna valamiből, öregem.
-Mintha.
3.
Az időnek akkor még nem sok jelentősége volt. Magnus mostanában gyakran gondolt azokra a tékozló évekre, amikor pont úgy időtlennek érezte magát, mint manapság. Akkor örömmel és boldog kíváncsisággal, míg manapság inkább haraggal és éhséggel árasztja ki magát a világra. A kert zárt tömbje a magas sövényekkel szabdalt változatos tér amiben annak idején beleszületett. A felébredés pillanata és a vacsora pontossága időben, míg a kert falai térben határolták a világát. Éjjelente a szobája kék fényei, ahogy a katedrálüvegen megtört a gyertya fénye ugyanolyan biztonsággal töltötték el, mint nappal a két cseléd munkálkodásának zajai. Sokkal később tudta csak meg, hogy azok a furcsa szagú hosszú vékony gyertyák a kimondottan hozzájuk készült katedrálüveg lámpaburákkal az első próbálkozása volt az anyjának, hogy visszaszorítsa a benne egyre dagadó démoni részt. Az anyja egy katolikus telepes kolónia vezetőjének lányaként élt a dzsungel széli irtásra épített kis holland kolóniában. Rabszolgáik szerették a keményített gallérokat és a jóféle sajtokat, amik ha háznál szolgáltak nekik is kijárt. Nem volt ott lázadás sosem, csak arcvíz szagú intrika és csecsemőgyilkosság. A gyermekkor mézes mákonya beterítette őt, és a sövények labirintusában hosszan játszott akkoriban kitaláltnak vélt barátaival. Magas vékony kisgyerek volt, aki szerette a csendet és a tomboló természeti erőket. A nevelőnőként alkalmazott Mahyu akkoriban huszonévei elején járó szeppent leánynak tűnt, dús keblekkel. Azt mondta nem rég veszítette el csecsemőjét, így tudná táplálni a rábízott gyermeket. Magnus nem félt tőle, hiszen sosem bántotta. Látta ugyan az ezeréves szemeket és érezte a rothadás édeskés illatát, de mivel csecsemőkora óta ez a nő gondoskodott a szükségleteiről bizalma a tudatával együtt fejlődött. A gyertyákat a lelkész felesége öntötte, és ha kicsit tapasztaltabb lett volna, vagy rendelkezésére állnak potensebb alapanyagok valószínűleg még nagyobb pusztítást tudott volna végezni, mint így.
Magnus nem neheztelt rá. A lelkész felesége később nagyon sok dologra megtanította áttételesen a mágiáról. Öreg asszony volt már akkor, aki olyan hiú és olyan élveteg, hogy férfiakat béreljen a házába buja képzelgéseit valóra váltani. Magnus nem felejtette el a nőt, és kiélvezte minden pillanatát a vele töltött óráknak. Végül azt is kiszedte a nyöszörgő húskupacból, hogy mi történt pontosan a fogantatása nyarán.
A halhatatlanság csapdája addigra körülzárta őt, végleg és felbonthatatlanul. Illetve... vannak mindig kiskapuk, de ha már így alakult, Magnus inkább valami lassú öregedést választott volna a teljes démonizálódás helyett.
Kicsit okolta magát Valentine miatt. A jóképű árnyvadász az első találkozásukkor felkeltette az érdeklődését. Éppen túl volt egy húszévnyi románcon Madame Lorianenal, aki újra tudott annyi fájdalmat okozni neki, hogy arra pár évre halandónak érezte magát. Valentine-t akkoriban még Darren Collarnak hívták, és alig múlt húszéves. Fülig szerelmes volt egy Jannice nevü kis gyógyítóba és folyton bajba sodorta magát csak hogy a kislány ápolására szoruljon. sajnálatos módon a vámpírok egy este szárazra szívták Jannice-t, Magnusnak pedig módja adódott jó baráti támogatásáról biztosítania a szívetört árnyvadászt. Valentineban annyira dagadt a tesztoszteron, hogy Magnus ellenszélből is megérezte hogy a törékeny kis enklávé súlyosan meg fogja sínyleni ha túléli a srác az első 5 évét a vadászatban. Úgy is lett.
Darrenből valami keresztapa, valami renegát Chegevara lett, pont a Ponyvaregény debütálása idején és elkezdte valaki Mr. Vallace-nak hivogatni. Magnus kedvtelve nézegette ahogy a vastag szájú jóképű Darren-Vallace kiteljesedik mint árnyvadász, majd mélyre zuhan mint kitaszított. Az új generációnak ő, Bane már mint Valentine emlegette, és ki is alakult rögvest egy kórus, akik nem is tudnak vele kapcsolatban más névről. És igen, a névmágia ősi tudása - gondolta Magnus - Könnyen gyengíthetünk egy ellenfelet gúnynevekkel.
Lenézett a dobozkára amit már egy ideje szorongatott. sokszögletűre csiszolt kis üveggyöngyökkel díszített ékszerdoboz volt, még az anyja házából. Azt a pár tárgyat tartotta benne ami az alapvető sminkjéhez kellett. Kontaktlencsét, szemceruzát, rúzst és lakkot. A dobozka öreg volt, de rendszeres karbantartással szinten lehetett tartani. Betette az utazótáskába a két rend ruha és a két pár cipő mellé. Bedobott rá egy hatalmas fehér fürdőlepedőt és flakon tusfürdőt. A tusfürdő flakonok láttán elmosolyodott egy pillanatra aztán sportcipő húzott, kapucnis hosszú kabátot. A kabát alatt eltűnt a négy fényvéső és a napszemüvege is. Az utazótáskát a vállára vette és egy meggyújtott doboz gyufát a szemetesbe dobott. A tűzlétrán át távozott a sikátoron át, puhán és nesztelenül mint egy macska.
4.
- Eszköz vagy. - mondogatta végig a kávézótól indulva a hosszú Nanaimo úton az öböl felé. Kicsit szédelgett, de nem érdekelte kinek vagy minek megy neki. Aztán átment a sínek feletti kis gyaloghídon és leült a dokk melletti köves parton. - Eszköz minden az én mocskos kis játékaimhoz, igaz? - suttogta. - Persze, igaz. - Sóhajtva bújt ki a párducmintás kabátból. A hűvös esti levegő megborzongatta. - Tudod annyiszor el akartam mondani, hogy milyen ez. Abban a hitben tekergőzve, hogy érted majd. - gondolta - Hogy a Hősöd egy bomlott elméjű sértett vakarcs még így közel negyven évesen is, és hogy nem annyira vicces nagy hatalommal rendelkezni, mint ahogy azt sokan gondolják. - Levette a cilinderét és lassan letépkedte a margarétákat róla. - Persze nekem mindegy. Ha nem mondom, nem tudod? Dehogy nem. Tőlem nem fogod hallani többet Valentine nevét. Mindegy. Én itt leszek akkor is amikor már senki sem. Itt fogok ülni a parton, baszd meg, és tépkedem a szakállam, mert már nem lesz semmi más amit tépkedhetnék. - a letépett virágokat egyesével dobálta a vízbe. Vagy egy óra eltelt mire újra képes volt gondolkozni. - Van a képeidben valami, amitől igaz minden kimondott szavad. -újra és újra lejátszotta a kapcsolatukat. Régtől máig. Igazat adott neki. Hogyan is gondolhatna mást róla, mint ami. - Igazad van. Eszköz vagy te is. Egy eszköz a saját kis beteg játékaimhoz. Igen.
Nehezen vette a levegőt. Hátradőlt és a cilindert a mellkasára fogta.
- Tényleg mindenben el kell jöjjön egyszer az utoljára. Ez ennek a síknak a teremtési alaptörvénye. Szerencsére nincs olyan létező ami a saját síkjának alapvető törvényeit felül tudná írni. - gondolta végig komolyan. - Se Valentine, se Constantine, se én. - Lehunyta a szemét. - Senki. Még apám se. - elmosolyodott. - Senki. Legyen ez a nap közöttünk az utoljára?
Hosszan feküdt ott. Mikor újra felült már sötét éjszaka volt.
-Mi legyen velünk? - kérdezte a cilindertől. - Legyen akkor vége ahogy előre elterveztem. - gondolatait elsodorta a felbugyogó harag. A szavai belül maradtak de élességük mit sem csökkent. - Legyen meg. Aztán ha ez sem működik, még mindig elgondolkozhatsz rajtam, hogy akarsz e mindenféle aljas kis játékom és démoni érdekköröm eszköze lenni. - felállt és kirázta a hideg. - Mocskommal úgyis csak összekennélek, ha elég közel engednél. Bárki. Bárki azt hinné, hogy szerelmem szemérmes kifejezései óvó gesztusaim. De te tudod, hogy csak a számító hataloméhes akarnok talált megfelelő formát a szavaimban. Hogy nincs bennem szánalom már nagyon hosszú ideje. És igen, igazad van. Nincs semmi bennem csak a harag. Nem akarok semmi mást csak bosszút állni.
Elnevette magát és a cilindert messze hajította.
-Ugye mennyire hasonlítunk?
Aztán csak állt és nézte ahogy mint valami hajót elviszi a víz. Aztán kibújt a pólóból és a nadrágból. A párducmintás kabátra dobta az alsóját és a csizmáit is és begyalogolt az öböl fekete vizébe. Ott lebegett, mintha állna a levegő és a víz határán. Körmei megélesedtek és szembefordított csuklójába vájtak szimmetrikusan hosszú véres csíkokat. A lehántott bőrt hagyta a vízbe hullani. Aztán csak lebegett függőlegesen és hagyta a testének, hogy felvegye a démoni alakját. Nem állt ellen. Már rég nem lepte meg mennyire hálás neki a hús, hogy az ember alak helyett ezt veheti fel. A csontjai csikorogva nyúltak és fordultak a megfelelő formára. Végül ott feküdt a vízen, sisteregve és vérezve és hörögve véve a levegőt. Akkor kinyitotta aranyszín szemét és hagyta hogy a fény kilövelljen mint valami nemes ejakuláció az istentelen testből. A fénnyel együtt megindultak a szavai, nyöszörögve és csikorogva kezdetben, végül egybefolyó hangos morgásként. A szavakká préselődött gondolatok és érzések megállíthatatlanul ömlöttek ki a száján évszázadok óta nem használt anyanyelvén és felrepültek az éjszakába, hogy éjjeli lepkék és villanydrótok sistergésében, és sóhajok és zúgások zajában utazva jussanak el oda, ahova szánták őket. Nem volt mit tenni. A démon folyton utat talált. Magnus Bane, az ember tudta, hogy rémálmokat és szorongást fognak kelteni egy bizonyos szívben, de nem akadályozhatta meg a tulajdon elsöprő mágiáját, amikor az az elnyomás alól kioldódva pusztításba kezd. Feküdt a hatalmas nyikorgó testben és fénnyé sírta az évszázadok felhalmozta magát, és a tébolyát irányító halálvágyat.
-Mit szeretnél, mondd? Melyik szörnyet adjam neked búcsúajándékul, ha már elbuktam az egyetlen komoly kis játékomat, hogy távol tartsalak azoktól akik nem téged, csak a mítoszod vagy a véred vagy a címeid látják. Mondd, melyiket? A szörnyeteget aki kifordít és kesztyűbábként felhasznál a terveihez, hidegen és távolságtartón, minden pszichológiai és retorikai eszközt bevetve a gyanakvásod elaltatása érdekében. Aki ismer téged, mint kincsestérképet amit senkinek ki nem adna, és ha tehetné megölne csak azért, mert az övé nem leszel. Vagy azt a szörnyeteget szeretnéd, aki játszik, aki nem mérlegel, aki már nem fél csak félelmet ébreszt ha megkívánja, akinek ugyan vannak gyermeteg céljai, de egyik sem elég jó a megvalósuláshoz. azt amelyik ismer téged mint nehezen hajózható tengereket. Aki tisztelettel óvja a tested, hogy feledtesse a kaparó magányt, csak hogy falatonként felzabálhassa a halandó zsenid. Vagy a szörnyet akinek nálad sokkal jobban fáj, aki ettől mára hatalmasabb lett bármelyik rémálmodnál, aki leigázhatja a valóságot, ha akarná, és aki úgy őrzi a bánatot és haragot a szívében, mint utolsó termékeny magját az univerzumnak. A szörnyek körülötted állnak, Jocelyn. Mutass rá amelyik tetszik, és én megadom neked. Bármelyiket. Búcsúajándékul.
5.
Betty és Diane a Dorrenfield család kriptájának lépcsőjén ücsörgött valami déli állam temetőjében. A narancssárga por azonnal belepte a bakancsaik orrát. A levegő meleg volt és szárazon szemcsés. Tanultak róla, tapasztalták már, hogy a Testvériség lehetetlen folyosói behálózzák a világot, mégis megdöbbentő volt, hogy pár száz méter csoszogással szűk dohszagú folyosókon ezer kilométerre viheti őket a városuktól.
-Azért hozott ide mert itt van? - kérdezte Betty másodszorra,m miután az első kérdésre hiába várta a választ.
-Nem hiszem. Talán a város, vagy az állam, lehet hogy csak az irány és itt veszítették el a nyomot. -Diane felállt és leporolta a nadrágját. A sok vékony rétegből álló fekete ruházata felesleges tehernek tűnt ebben a hőségben. A telepakolt sporttáskát hanyagul a hátára dobta. - Hallottad. Meg kell keresnünk azt a nőt. Nem hiszem, hogy szívatnának valami megkeresésével, amiről tudják, hogy hol van.
-Szerencse hogy nem egyesével adtak feladatot.
-Valójában büntetést. - Diane elindult a kripták mellett, de pár lépés múlva visszafordult. - Gyere. Ne ess kétségbe. Meg tudjuk csinálni. Inkább keresek halottakat, mint ölök élőket. A halottak legalább nem okoznak meglepetéseket.
Betty feltápászkodott és igyekezett előremutatóan gondolkodni.
-Menjünk be és nézzük meg a könyvben, hátha ide temették.
-Első próbálkozásnak jó. Kizártak tartom, hogy ennyire egyszerű legyen, de kiindulásnak megteszi.
-Aztán keresnünk kell szállást.
-És egy templomot. Aludni bárhol lehet.
Betty sóhajtva lépkedett Dian mellett. Hátizsákja nehezebbnek tűnt mint induláskor.
-Meglennék gyilkolászás nélkül.
-Nem választás kérdése, tudod. - Diane nem érezte magát biztonságban a megfelelő kellékek hiányában. A Toll és egy Faurusz kígyó volt nála, de szeretett volna késeket és egy nyílpuskát is. A templomot fontosabbnak érezte mint a szállást.
Két órán át bújták a ravatalozó könyvét Margaret Bluefall után kutatva, a leghalványabb sker nélkül. Se Bluefallt de még másik Margaretet sem találtak. A néni aki segítségükre volt nem emlékezett Margaret nevű helyire, és efeletti sajnálkozásának több tucatszor hangot adott. Diane és Betty nem siettek ki a tikkasztó forróságba a ravatalozó hűvöséből.
Megtudták, hogy Utahban vannak, Salt Lake Citytől délre egy Price nevű városka közelében, de közigazgatásilag a temető a Helper nevű porfészekhez tartozik, amit sivatag és hegyek vesznek körbe minden oldalról. Miután mindent megbeszéltek a kedves hölggyel elköszöntek és elindultak a bekötőúton a település felé.
-Ilyen nincs véletlenül. - Diane mosolygott. -Helper.
-Persze, Helper, mint segítője a sivatagban bolyongóknak. Kapu a tó felé.
-A tó felé aminek ihatatlan a vize. Remek.
-Ne morogj már. Valami templomot csak találunk.
-Mormont.
-Gondolom nem csak az van. - Betty akaratlanul is megszaporázta a lépteit.
-A régi egyházak jók csak. A mormon templommal semmire sem megyünk.
-Tudom. Tudom.
-Bocs. Tudom, hogy tudod...
Mögöttük egy teherautó berregése hangzott fel. Diane újra elmosolyodott és hátra fordult. A kocsi lassan poroszkált a vacak kis úton. Diane integetni kezdett vigyorogva. Az autó pedig megállt mellettük. Alig húszéves srác vigyorgott ki a volán mögül.
-Hova hova?
-Helperbe. Elviszel?
-Persze. Dobjátok fel a cuccot.
A kisváros még kisebb volt, mint gondolták. Volt valami kávézó az egyetlen benzinkút épületében, meg mellétapasztva egy kis vegyesbolt. A kávézóban kávékülönlegességek voltak, zömében hideg verziókban. Fagylalt és torta is akadt, és egy komoly tekintetű fekete nő, aki halálos precizitással vette fel és teljesítette az igényeket.
-Jézus de fura ez a hely. - Betty becsusszant a műbőr boksz mélyére, egészen az ablak mellé.
-Nem démon, pedig simán lehetne... - Diane elővette a madármintás füzetét, amiből Bety rögtön tudta, hogy dolgozni fognak. Diane nem enged egy percnyi lazsálást sem.
Betty 17 éves volt, Diane 20. Joseph sokszor mondogatta nekik, hogy ami most nagy korkülönbségnek tűnik, pár év múlva teljesen lényegtelen lesz. Betty igyekezett egyenrangúként gondolni magára, de ezt eléggé megnehezített Diane érettsége. Mikor megérkezett az Intézetbe olyan volt mint egy megcsömörlött öreg vadász, pedig fiatalabb volt, mint Betty most.
-Vegyünk számba, mit tudunk. - nyitotta fel a füzetet Diane és szépen egymás alá felírta a tényeket.
Margaret Bluefall
halott
1989. április vége. (Pontos dátum nem ismert)
árnyvadász volt
Helper (Utah) temetője, mint indulási pont
-Remek. - Betty rámosolyodott a kőarcú pincérnőre, aki letette eléjük a vacsorájukat. - Ön a kávéspecialista, kérem?
A nő szeme megcsillant, de az arca nem enyhült meg.
-Ültetvényeim vannak. Igen, értek a kávéhoz. Hozhatok még valamit?
-Köszönöm egyenlőre nem.
-Milyen fura. Ültetvényekre hozták az őseit. Biztos vagyok benne hogy ő is feketéket dolgoztat.
-Rasszista vagy? Szerintem a nő hülyéskedett, Betty. Nem lehet kávét termeszteni a sivatagban.- Diane megcsóválta a fejét és aláhúzta a keresett halott nevét kétszer. - Olyan ez a Bluefall mint egy álnév.
-Gondolom nálunk dörzsöltebbek is keresték már. - elkezdte magába tuszkolni a sült krumplit. Aztán eszébe jutott az album és megállt a villa a kezében. Majd inkább letette és lázasan kotorni kezdte a nagy hátizsákját. Végül diadalittasan letette közéjük az egyetlen könyvet amit magával hozott. Betty úgy ismerte az albumot, mint egy képeskönyvet, milliószor megnézegette kasztja tagjait. Minden kép minden apró részletét és az életrajzi adatokat is, mert egy időben azzal szórakozott, hogy mindet megkereste a nagy világatlaszban. A szülei halála óta ez a könyv és Joseph segített neki megőrizni az identitás tudatát. - Itt van az album. - vigyorgott Dianere. - Elhoztam.
-Jézusom, de jó vagy! - suttogta Diane és tisztelettel a könyv és a tartalma iránt, lassan felnyitotta a jelentéktelen kemény táblás borítót. Az album nem volt teljes. Látszott a lapok anyagán és színén, hogy többször újra kötötték újabb lapokkal kibővítve. Az utolsó bővítésből még vagy egy tucat üres oldal hátra volt. Diane beleborzongott a gondolatba, hogy ők kerülhetnek majd oda. Pedig ha tetszett neki, ha nem, erre nagyon jó esélyeik voltak.
Végigfutotta a névsort az első lapon, de Bluefallt nem talált, de Margaretet talált kettőt. Az egyikük 1979-ben halt meg, a másik pedig Margaret 'Great' Spatto volt, aki állítólag vagy egy évtizedig volt Magnus Bane szeretője. Diane felhúzta a szemöldökét. Odalapozott Spattohoz és megnézte a két képet. Az egyiken egy szőke acélos tekintetű amazont látott, megregulázhatatlan göndör hajjal, valami kávéház kertjében, cilinderes uraktól övezve, de számszeríjjal a kezében. A képről áradt valami komédiázós derű, amit Betty nagyon szeretett. A másik fotón egy szikár rövid, kese hajú férfiarc nézett fel a kamerába, a szemében a pengeéles megítélés hidegével. Az első mintha a második húga lett volna. A két kép elkészítése között évtizedek telhettek el. A Great Spatto legendás volt Bane-nel és Bane nélkül is. Betty nem állhatta Bane-t így nem hitt a nagy szerelemben sem kettejük között. Számára Spatto egy háborús áldozat volt, aki még Bane-nel is lepaktált, még férfivé is változott csak hogy túléljen. De az érdemei amit vadászként elért semmit sem csorbultak ettől.
-A Great Spatto inkább volt férfi mint nő. - morogta Diane. - Bár senki nem mondta, hogy a halottunk nő nemű.
-Joseph azt mesélte, hogy végül, miután Bane dobta, vissza is vedlett nőbe. Meg látod, hogy előtte is nőies volt.
-Ez azért nem így megy. - Diane fintorgott. Átfutotta a neveket újra eredménytelenül.
-Spatto csontjai a Testvériségnél vannak. - Betty lenyelte az utolsó korty kóláját és elégedetten hátradőlt. Az ölébe húzta az albumot és otthonos mozdulatokkal lapozgatta tovább. Diane átült mellé, és csak nézte a feltáruló oldalakat. - Láttam a koponyáját anyámék temetésekor. Rupert megmutatta. - Bettybe belenyilalt Rupert hiánya. Az öreg az anyja nagybátyja volt. Gyerek és állatbolond szobatudós. .
-Eszembe sem jutott volna ezt a könyvet elhozni.
-Nagyon szeretem.
-Látom... Nézd! - bökött hirtelen egy női arca Diane. - Greta Lightspring.
-Joseph első felesége.
-De ez akkor asszonynév.
Betty megborzongott.
-Nem... ez férjezett név, mert Josephet eredetileg Losternek hívják. Csak utálta. És... - Betty szíve a torkában dobogott. - … a feleségével megegyeztek, hogy kreálnak egy közös nevet ami illik hozzájuk. De csak annyit mondott, hogy a feleségéét vették alapul, hogy felvidították, mert az is egy dráma volt.
Betty emlékezett az estére mikor Joseph ezt elmesélte. Hideg májusi este volt. A játszón voltak, mert ő elszökött és normális kislány akart lenni és hintázni akart. Joseph utána jött és késő estig ücsörögtek azon a béna padon és ő csak mesélt szebbnél szebb történeteket árnyvadászokról.
-Lightspring. Bluefall. - Diane jelentőségteljesen Bettyre nézett.
-De nem Margaret hanem Greta.
-Az egy változat ugyanarra a névre.
-Nem.
-De.
Betty nem akarta ezt a lehetséges verziót hallani. Szerette volna azt hinni, amit eddig is hitt, bár sosem kérdezte meg, hogy ott van e Greta a Testvéreknél. - Halkan mondta ki a szokásos temetési szövegbe ágyazva a nevet.
-Greta Lightspring immár a Testvériség ölelő védelmében van. Csontjai a Bábel csarnokban pihennek és táplálják a Testvéreket, azért hogy a lelke védve és óvva törhet keresztül a sötétségen, hogy végül isten színe elé állhasson tündöklő világosságában.
Diane átfogta Betty vállát és megpuszilta a fejét a füle felett.
-Ha ő az, akit keresünk, akkor azért jó ha hazavisszük, ha meg valaki más, akkor azért. Minden rendben lesz.
Mind két lány ugyanazt a sort bűvölte a szemével még egy jó percig. Nem mondták ki, így sem sok kétségük maradt.
A távozás ideje: 1989
Az utolsó mozdulat helye: ?
6.
Az első motelben úgy elgondolkodott, hogy a bárban aludt el, egy transzvesztita ölében, aki egész éjjel Amy Winehouse dalokat dúdolt. A második motelban összehívta a szoba minden állatát az ágy lábához. A csótányok és pókok kis szürke atkák mind ott taposták egymást a lába előtt. Magnus egy magazinra kotorta őket és kiállt a nyitott motelajtóba, majd lefújta őket egy lehelettel a magazinról, úgy, hogy a kis lények sercenve égtek el egy pillanat alatt, ezért az újságról már csak a hamu szállt ki az éjszakába.
Magnus levetkőzött és végigfeküdt a lepedőig vetkőztetett ágyon. A mennyezet foltjait tanulmányozta hosszan, mintha valami titkos térképet nézne, aztán oda sem nézve bekapcsolta a tévét és hallgatta a nyelvek kavargását. A tévé fényei vibráltak a falakon, miközben a keze a szívverésének ritmusára váltotta a csatornákat. A transz mély volt és tisztító, mint mindig. Valaki kopogott és kiabált, hogy hagyja abba a kapcsolgatást, de hozzá a szavak nem jutottak el. A Nap első sugarai aztán magához térítették. Kikapcsolta a tévét, lezuhanyozott és undorkodva visszavette az előzőnapi ruháit. A Taxis a kocsinálvárta.
-Oh. - Magnus mosolyogva veregette meg a taxis vállát. - Örömmel érzem, hogy nem fél annyira.
-Számot vetettem az életemmel.
-Helyes. - beült. - Az ilyen perclényeknek még fontosabb. Én végülis annyiszor próbálkozhatok ahányszor csak akarok. De ti. - kényesen intett a kezével. - Induljunk.
A taxis beült és indított.
-Megkérdezhetem, uram, minden tisztelettel, hogy az út végén meg szándékozik e ölni engem?
Magnus szeme megvillant. Lassan fordult a taxis felé, engedve hogy az megpillantsa aranylóan világító szemét. Kicsit kidugta a nyelvét is, hogy a taxis láthassa, ahogy az szétválik egy tömbből három hegyes nyúlványra. A taxis hevesen lélegzett és előre fordult. Nedves tenyérrel kapaszkodott a kormányba. Magnus váltott helyette sebességet.
-Te te te kis félőlény, te. Vezess. Amíg nem bosszantasz fel nincs mitől félned.
A Taxis egész úton nem szólalt meg, és Magnus elégedetten látta, hogy egy fél óra után egészen megnyugodott.
Reddingbe érve elvitette magát a mallba, és bevásárolt némi utazóruhát. Vett egy fekete bársony sztrccs rövidnadrágot. Két izompolót és egy nagy pávás mintákkal nyomott inget amit feldobott egy fekete stetson kalappal. Vett egy hatalmas esernyőt is, és egy tökéletes futócipőt. Visszaülve megállapította, hogy régen érezte magát ennyire jól.
-Na most jött el a beszélgetés ideje. - mondta a sofőrnek, aki reggel óta nem mert ránézni. - Nem, valóban nem vagyok abban az értelemben ember ahogy kérdezted, de más tekintetben meg az vagyok.
-Vámpír?
-Jaj dehogy. - mosolygott a gondolatra. OLyan régen kérdezte meg ezt tőle már valaki. - A vámpírok egy nagyon egyszerű létforma ám. Náluk még a farkasok is bonyolultabbak. De tudod, egy igazán mélyre csúszott vámpír nagyon izgató tud lenni. Kiválóan alkalmas bizonyos ösztönök kiélésére. Egy időben, mikor nem álltam ilyen jól alapanyaggal, mint manapság, hosszan kisérleteztem drogosokon. Meggyőződésem hogy az addikció könyörtelensége ugyanaz bennük. Tudod a létezők ugyanazokon a stációkon mennek keresztül. Nem hiszem, hogy egy élet alatt egyébként lehetséges lenne, de nekem meg kell próbálnom, tudod. Mégis csak én vagyok a teremtés egyik legbrilliánsabb kísérlete. - felnevetett és újra feltette a lábát a kesztyűtartóra. - A halhatatlanság egy átok, ugye ebben megegyezhetünk. De mi van akkor, ha a halhatatlanság egy kiskapu ezen a rendszeren?
-Ön halhatatlan?
-A te értelmezésed szerint igen. Nyugodtan lelőhetsz, elüthetsz, elégethetsz, bármi. Újra és újra testet fogok ölteni. De hagyjuk is ezt. Mit gondolsz az anygalokról?
-Semmit.
-Helyes. - Magnus csalódottan nézett ki az út melletti bozótra. - A beszélgetésnek vége.
egy régi beszélgetésre jutott eszébe, aminek a partner halála vetett véget. Egy hajón hányódott a Spanyol partok közelében, aminek tifúszos legénységét esze ágában sem volt meggyógyítani. Leült az egyik legértelmesebb mellé és figyelte a haldoklását. Fiatal volt és bohó. Végig kellett menjen az úton amit kijelöltek neki. Meg kellett tanulnia az árnyalatokat. Az élet árnyalatait éppúgy, mint a halálét. A matróz imádkozott. Egyre elhalóbb hangon könyörgött istenhez, hogy ne bocsássa a pokolba. Magnus ott ült mellette és a delírium ködében felvette Isten alakját.
-Gyónj meg, hogy feloldozást nyerhess. - suttogta pátosszal feltöltött hangon a haldokló fülébe. És az vallott. Hosszú sorban kígyóztak elő a bűnei Magnus elé, aki éhes érdeklődéssel szívta magába egy haldokló őszinteségét. Voltak bűnök és voltak tettek amik csak neki tűnhettek bűnnek.Magnus akkor már látta a lelkeket. Megnézte ezt is magának jól, hogy bármikor felismerje, ha újra látja. Aztán megfogta a matróz kezét, megszorította és kifújta a testből a lelket. Figyelte ahogy az felfedezi önnön határtalanságát és lassan, ahogy ahogy a homok szívja be a vizet úgy olvad át egy síkkal lejebb, oda, amit az emberek pokolnak hívnak. Csalódott volt. Csalódott ahogy Los Angeles felé a taxiban is.
A következő motelben fogott egy leépült drogost a benzinkút melletti sikátorban és bevitte a motelba.
-Megtisztítalak. - mondta neki, azzal betolta a zuhany alá. A férgeket kiparancsolta a testből és az öklendező nyomorultat az ágyra állította meztelenül. - Érintsd meg a mennyezetet barátom. - mondta neki, és mint egy karmester úgy állt az ágy lábánál. A mélyből felszólította a Bilincseket, amik a lepedő anyagában megjelenve úgy megfogták a szerencsétlen bokáját mint a beton. Ahogy a keze elérte a mennyezetet, a repedések hálóvá álltak össze és megkötötték a kezét. Ott feszült a vékony elgyötört test a szoba közepén. Magnus mögé lépett és a Litánia megfelelő soraival megszólította a Lamuritánt. Az állólámpáról levette a búrát és gyakorlott mozdulattal letörte az üveget. Az izzó feszülő szálát pedig gonosan a nyomorult negyedik csigolyájához nyomta. A szavai udvariasak voltak és de parancsolók. A tulajdon teste is felpezsdült és a talpa eljegesedett, miközben a gerince felizzott. A fejében lüktetett a vér. A szemei világítottak, mint valami reflektor. Kezében a lámpa fénye bevetült a férfi bőre alá, és gyönyörködve látta ahogy a Lamuritán az izzáson át feltölti a test nedveit. A férfi ívbe feszült, de hangot nem adott. Magus eldobta a lámpa csonkját és átment a túloldalra, szembe a férfival. A Lamuritán addigra felért a fejbe is.
-Mester. - szólt ki a férfi száján.
-Menj és légy a szemem és a fülem. Az angyalok miasaszonyunknál leszel a Holdkor és vallasz. A szándékom íze ez. - mondta és a két tenyerét belenyomta a férfi mellkasába úgy, hogy azok a hátán jöttek ki, kitolva a bőrt, mint valami gumit és szárnyakká lettek. Aztán fellépett az ágyra a férfivel szemben és belevilágított tekintetével a szemébe.
-Mester. - mondta az újra. Magnus lelépett az ágyról és engedte a Bilincsnek, hogy visszatérjen a saját síkjára. Addigra a férfi testén megjelentek a rajzolatok, amik tudatták az árnyakkal, hogy ez a személy Magnus Bane tulajdona és küldetésben jár. Az ajtó kinyílt és a meztelen férfi kiosont az éjszakába hangtalanul és olyan folyékony mozgaással mint egy macska.
Mire Los Angelesbe értek Magnusnak elege lett a road movie életérzésből. Kényelmes ágyra vágyott, pezsgőfürdőre és izgatott árnyvadászokra és éhező művészekre. Még a külvárosban vett egy hosszú vékony fehér kabátot, és az esernyőjét egy fehérre cserélte. A futócipő és a fekete rövidnadrág maradt. Bevitette magát a belvárosba, kifiztette a taxist, majd kitörölte az egész utat a fejéből. Elégedetten kinyitotta az ernyőjét a napsütésben és bevonult a Four Seasonbe. Kivette a nászutas lakosztályt és futárt kért. Fent lezuhanyozott majd a futárt elküldte négy helyre négy üzenettel, majd a válaszok átvétele után könnyített a testén a futár rendelkezésre álló nyílásai felhasználásával. Csinos fiú volt. Szöszke, nagy kék szemekkel. Kicsit hízásra hajlamos de jó arányú testtel és odaadó némasággal. Miután végzett észrevette a nedves foltokat a fiú nadrágján. Felvonta a szemöldökét.
-Akarsz minderre emlékezni?
A fiú nyelt egyet de aztán csak bólintott. Magnus oldalra hajtotta a fejét, mintha víz ment volna a fülébe.A tekintetük összefonódott ahogy a boszorkánymester turkálva szelektált a fiú emlékei között. Aztán egyszer csak pislogott egyett. A fiú félrekapta a tekintetét szégyenlősen.
-Oh. - Magnus arcán szétterült egy őszinte mosoly. - Mindennek van létjogosultsága amit ember alkotott, ugye? - megfogta a srác állát és maga felé fordította az arcát. - Legyen így, Paul. Legyen akkor így. Most elmész és idehozod a nővéred. Mindegy mit mondasz neki. Ha ennyire nagy hatással volt rád, bizonyára te is nagyon kellesz neki.
A fiú hevesen verő szívvel kisietett. Nem értette mi történt, miért jutottak eszébe a nővérével művelt disznóságai, amikmeghatározóak de soha meg nem ismételhetőek voltak. A nővérében a bűntudat odáig nőtt, hogy apácának állt. Lehet hogy ez a férfi végre feloldozást ad neki és újra egymáséi lehetnek. Paul nem bírt más nőre nézni azóta sem, és boldogan vezekelt ezért a magas ázsiaihoz hasonló gátlástalan figurák által.
Magnus elégedetten rendelt ebédet és várt. Várta a bukkotat aki isten szolgálatába állt az anygalok városában. Az ilyen emberekhez megvolt a csatornája. Tudta hogy hol és mit nyomjon meg bennük, hogy kiadjanak magukból mindent, szavakat, vágyakat, félelemeket és reményeket. Úgy ismerte és használta ezt mint más a wc papírt. Magától értetődő végiggomndolatlan természetességgel. A nővér látni fogja kivel beszél, és ha van tapasztalata akkor nem fogja embernek nézni. Ha nincs akkor most majd lesz.
Az ebéd inycsiklandóan nézett ki, az idő tökéletes volt és végre a körülmények is azt a nívót tükrözték amit megszokott. Az ebéd végeztével Magnus Bane elővette a kis ládikát a Zsebből és kifestette magát.
-Adjuk meg a módját. - mondta a tükörképének. - Végülis, nem tudhatjuk ki néz vissza a nővér szeméből.
7.
-Minden egyház minden papja vagy papnője végsősoron hasonló lelkülettel él. Valamit felad valamiért amit nemesebbnek vagy fontosabbnak vagy értékesebbnek vél. - Magnus Bane keresztberakott lábakkal ült a brutális barokk fotelben. Sztreccs bársony rövidnadrágja eltünt ágyéka hajlataiban. Ahogy beszélt lassan egymás mellé csúsztatta a lábait és előrehajlt a vendége felé. A nővér tetőtől talpig feketében, nyakában egy nagyobb kereszttel mereven ült a másik fotel szélén kuporogva. - És persze vannak akik valamiért cserébe kerülnek az adott isten domíniumába, ugye. Kedves Magdolna nővér... vagy szólíthatom esetleg Cloenak? - Magnus a legédesebb mosolyát villantotta a nőre, aki ezen a ponton nézett először a szemébe. A nő tekintete sötétkék volt és haragvó. A leleplezett titkok mindig haragot gerjesztenek. - Azért kértem meg a testvéredet hogy hívjon ide, mert tudnom kell, hogy megkaptad e feloldozást?
-A feloldozást? Önként álltam a nővérek közé mert a világ bűnöseinek szüksége van az olyan önzetlen, ítéletmentes szeretetre amit csak apácák képesek adni. - a nővér hangja nyugodt volt, de a szeme tele volt haraggal. - Hogy szólíthatom?
-Bane, Mr. Bane. Köszönöm. - előrehajolt és a térdeire könyökölt. Tudta, hogy a kezei és a térdei közözött a nő pillantása az ágyékára fog siklani. - Magdolna nővér, megengedi hogy megkérdezzem, hogy érte e önt fizikai megtisztítás?
-Újrakeresztelkedtem mikor letettem a világi életem, és a keresztelő ezesetben egy megtisztuás, egy feloldozás is egyben.
-Ez azt feltételezi, hogy egy apáca már nem vétkezik?
-Nem. Mind emberek vagyunk, de ott, akkor az egy tiszta lap. Érti?
-Igen. Az öreg restart. - Bane megcsóválta a fejét. - Nézze Magdolna nővér én magam vagyok a restart, a nagy újrakezdés. Szóval kérem, mondja el, hogy érezte e valaha ezt a megtisztulást?
A nővér hátradőlt és összefonta a karjait a kereszt felelett.
-Nézze Mr. Bane, nem értem azt hiszem a kérdését sem. A keresztelő egy spirituális, szellemi, lelki, fizikai esemény. Igen, éreztem hogy bűneim megbocsátatnak.
Bane kinyúlt a nő felé olyan mozdulattal mint egy fuldokló. A nő undorodva nézte a felé nyújtott kezet.
-Undor?
Magdolna nővér zavarba jött.
-Ugyan nővér, maga ennél sokkal jobb. - Bane felállt és odamagasodott a nő elé.A szűk nadrágja kirajzolta a péniszét.
-Kérem ne legyen se tiszteletlen se modortalan.
-Mit mondott Paul, mi várja itt?
A nő hallgatott. Bane pedig megnyalta a száját.
-Mit tenne ha azt mondanám, hogy engem egyedül az angyali atomjai érdeklik a maga mocskos halandó testének?
Magdolna elmosolyodott és a kezei lecsúsztak a teste mellé.
-Azt hogy az angyali nem a testemben van.
-Végre egy értő válasz. - Bane lelkesen visszaült. - Miért ez a város?
-Éppen itt voltunk.
-Miért ez az egyház?
-Ez a legősibb itt.
-Miért a Magdolna?
-A bűneim jellege miatt.
-Vágyakozik rá még, azzal együtt, hogy nem teszi?
-Igen, mert ember vagyok, de tudom, hogy nem helyes és vezeklem is érte.
-Vezeklik?
-Igen. Imádsággal és korbáccsal ha nem tudom uralni másként.
-Azt mondja imátsággal nem megy?
-Nem mindig.
-Démont látott már?
-Ördögűzést láttam.
-A távozó ördögöt is?
-Dehogy. Az ördögöknek nincs így fizikai formája. A szívet szállják meg.
-Ó. Igazán?
A nővér vágott egy grimaszt.
-Mit akar tőlem.
-A hite eredetét illetve irányát akatam megtudni, de most már látom, hogy nem annyira isten felé irányul, vagy ha igen, nagy bűnbocsánatban nem részesült egyenlőre. Vagyis. Lehet. - kajánul felhúzta a szemöldökét. - De a vágyaitól nem fosztotta meg az istene.
A nővér felpattant, de Bane előrehajolt és megfogta a térdét.
-Kérem.
A nő nem mozdult.
-Angyalok. Bármilyen formában jelen vannak az ön templomában? Hallott bárkitől látomásról vagy bármi olyan eseményről amiben angyal megjelent?
-Látomásokat jegyeztek fel a világ minden részéről. - a hangja csalódott volt. - Nézzen utánna.
-A testvére szeretné önt visszakapni.
A nő szeme megvillant. Bane pedig hátradőlt és belenyalt a saját tenyerébe. A nő vett két gyors és mély levegőt.
-Mit mondott magának?
-Az az áldott jó gyerek? Egy szót sem. Maga viszont még nem mondta ki azt a szót amiért idejött.
-Maga egy szarházi. Ne merjen az utamba állni. - mondta és kisietett. Bane még utánna szólt.
-A maga útjában nem én állok, hanem az üresség. Semmi nincs ott ahova imátkozik, Cloe. - Felállt és immár a nő fejében szólalt meg bársonyos hangon. - Minden szeretet amire vágyik ott van a tulajdon szívében. Engedje ki. Mindennek amit ember alkotott helye van a világban. - Mondta ki a szavakat amiket a fiú fejében talált. Szavakat amik beindították a bűntudatot és a változni akarást, a vágyat és a vezeklést a fiúban. Most ugyanezek a szavak csak megállították az apácát. Megfordult és szembenézett Bannel. A bal keze a nyakában lógó keresztet szorongatta.
-Mit akar tőlem?
-Az emlékeit... első körben.
Az Angyalok Miasszonyunk Temploma egy modern sokszögletű épület volt. Magnus a kapuban megtorpant, és rámosolyodott Magdolna nővérre aki mellett ment. A kapun átlépve semmi nem történt és Magnus teátrálisan körbefordult kissé széttárt kezekkel.
-Íme a te istened ereje, ami megvéd. Ennél még egy vámpírnak is komolyabb házvédő hatása van.
Magdolna nővér nem állt meg meghallgatni Banet, hanem előresietett a szentélyhez és ott letérdelt imára kulcsolt kézzel. Bane lassan körbejárta a templomot. Az a pár hívő aki bent kuporgott gondolataiba mélyedve észre sem vette őket. Magnus azonban észrevette a kapu előtt keringő hajléktalant, aki valójában az ő Lamuritánja volt. Lassan kisétált hozzá és odaintette magához, mint egy kutyát. A lény felágaskodott Bane füléhez és csikorgó nyöszörgő hangon, hörögve és kapkodva beszélt hozzá. Bane meghallgatta majd biccentett és visszament a tmplomba. A nővér eközben előre ment a szentélyhez és meggyújtott egy gyertyát. Bane magamögé intett, mire a templom hatalmas kapui döngve bezáródtak. A hívek felkapták a fejüket. A nővér elfújta a gyufát.
-Mit akar?
-Úgy tudom ennek a templomnak a helyén egy huruk temető volt, annak is a totemfája helyén van a szentély. Ami még jobb, ennek a templomnak vértanúja is van, aki szintén oda van eltemetve. Saját szobrásza is van, akit Megvilágosodott Taumnak hívnak és Látó. - Itt elmosolyosdott. Lassan lépkedett a nő felé. Ahogy haladt a templomban kialudtak a lámpák és elsötétedtek az ablakok. - Ha azt hiszed az ördög vagyok csúnyán melléfogtál. Ördögöt még csak nem is láttam soha. De az a baj, Magdolna, hogy angyalt sem.
-Mondja már meg mit akar?
-Ennek a templomnak van egy papja, bizonyos Oster atya, aki valóban egy remek ember, de maga helyett a nővérek gondjára bízta a templomot. Valaha ide tényleg nem tudtak bejönni a sötétség lényei. Mondanom sem kell mikor, ugye?
Magdaléna nem mozdult. A sötétség körbevette őket. A hívek halálra váltan figyelték Magnus furcsa figuráját.
-Hol van ez az Oster atya? - zengette ki a hangját Magnus.
A csend betöltötte a maradék helyeket. Magdolna csak állt és nézte Banet.
-Maga egy démon, ugye és most megpróbál megszállni?
-Ó dehogy. A védőangyalukat próbálom megidézni. A patrónusukat, ha van.
-Távozz innen bűnös lélek! - hangzott fel valahonnan a szentély mögül egy erős öreg hang. - Tágulj isten házából!
Magnus elmosolyodott és csettintett egyet, mire a lámpák visszakapcsolódtak.
-Maga az Oscar Oster?
-Nem mondom el mégegyszer.
Bane mosolygott és közelebb lépett a lassan közeledő öregemberhez aki valami ódon feszültet szorongatott.
-Emlékszem rád, Oster. Látom te nem emlékszel rám, pedig. - Ismét tett egy fordulatot maga körül mintha táncolna. - Szóval te vagy az angyal? Gondolhattam volna. Hiszen minden árnyvadász valamennyire az utolsó angyal is. - meghajolt szinte a földig az öreg előtt, aki ennek láttán kicsit lejebb engedte a kezében tartott hatalmas feszületet.
-Magnus Bane - felnézett kérdőn az öregre - Vencouver, New York és Oklahoma boszorkánymestere.
-Bane?
-Igen.
-Tágulj innen pokolfajzat! - csattant fel az öreg.
-Hm. Renegát lettél? Magányos angyal? Gyönyörű vagy. Had nyalom szárazra a szemgolyód, hogy láthasd amit én láttam és hogy láthassam amit te. Ó, igazad van. - odalépett az öreghez és ő is tartotta a keresztet. - Ahhoz nem kell megérintselek, hacsak nem írod újra meg újra a tetoválásaidat.
Az öreg kitépte a kezéből a keresztet és mély zengő hangon kezdte mondani a litániát, amit Magdolna vele mondott.
Bane lassan hátrált, aztán felnézett a szentélyre és biccentett Krisztusnak, aztán megfordult és kiment. A kapu mellett a Lamúritánnak odavakkantott és ment is tovább.
-Menj és adj nekik világosságot.
A lény besomfordált és kiterjesztette a szárnyait amit Bane a motelben nyújtott a bőréből. Felmagasodott a szentély fölé és ó héber szövegeket zengett. A hajléktalan szinte el is tűnt a testben ami fehér volt és hatalmas, tele márványhoz hasonlatos repedésekkel.
Bane már a taxiban ült amikor tapsolt egyet. A taps hatására a férfi szétrobbant, a Lamúritán sercegve égett vissza a saját létsíkjára. A pap és hívei pedig vérmocskosan álltak fel a templompadlóról.
Badarság. Ha az ördög a végpont, a másik oldalon az angyal, egyik sem lehet jelen, csak a kis lényeik vívnak helyettük. Nincsenek angyalok és gyanítom sosem voltak itt ezen a síkon. Az a jó szívem, folyton, ami gyermekien vágyja a mesék valóságát az visz a sírba egyszer. - bosszankodott Bane és a repülőtérre vitette magát. New Yorkban már várta az autó és a szótlan boszorkánymestert egyenesen a Valhalla nevű zártkörű szórakozóhelyre vitte, ami érkeztére bezárta kapuit mögötte és minden kapacitásával őt igyekezte kiszolgálni. Bane nem volt elégedett, nem volt boldog és nem volt kedves. Hajnalfele vérmocskosan kitántorgott az éjszakába és lesétált a 44. utcáig, a művésztelepre és bement az első házba.
-Lakik itt festő? - üvöltözte.
Az egyik ajtó mögül bozontos női fej kukucskált ki.
-Mit akar?
-Fessen le így ahogy vagyok. Most. - vakkantotta Bane és egy köteg pénzt nyomott a nő kezébe. Az nem kérdezett semmit, csak laültette egy stokira és új vásznat tett a konyhában ácsorgó állványra. Később a vér mellé festék is került. Együtt álltak négy órával később a zuhany alatt, és még csak akkor kezdtek belemelegedni egymásba. Reggel Bane tisztább volt, mint mikor érkezett. Színes ágyneműk között feküdt, és csodálta a képet amit a nő az éjjel festett róla.
-Brilliáns, csodálatos, élő, mélységesen kifejez engem, édesem.
-Na akkor most már megmondhatod ki vagy te?
-A múzsád és mecénásod, szeretőd és bátyád, ölebed és testőröd.
A nő megcsókolta.
-Nem hiszlek el.
-Ez a legjobb amit tehetsz, de azért élvezz ki. Ki tudja meddig teheted. - hanyatt dőlt a párnák közé. - De most ülj ide szépen háttal, rám. Hadd töltselek ki magammal reggeli helyett.
-Reggeli helyett? - kuncogott a nő és kerek fenekét óvatosan ráillesztette Bane ágaskodó farkára.
-Nem leszel éhes, kedvesem. - mondta halkan Bane és felült hogy elkapja a nő nyakát, úgy húzta hátra magára. A nő belseje a hirtelen riadalomtól összehúzódott és Bane elmosolyodott. A nő fülébe súgott minden apró részletet arról hogyan hatol belé, és hosszan, acélkeménységgel mozgott benne, úgy hogy a végén a nő már össze vissza csúszkált saját nedveiben.
-Kérlek... kérlek .. - nyöszörgött kéjesen. Bane elnevette magát és engedte felülni. Segített neki feltápászkodni is róla, de amikor a nő hátrafordult, akkor ott volt már és megmarkolta a haját. Lassan, nagyon lassan eresztette rá a nő száját a farkára.
-Nyeld le, nyeld. - morogta, és lenyomta a nő fejét. A tekintetük egybeforrt, és a szürke ondó maróan savasan folyt a nő nyelőcsövén. bane szeme aranyban fürdőtt és a hármas villás nyelv összetapogatta a nő arcát.
Amikor elengedte a nő azonnal magához nyúlt.
-Betéptem tőled. - mondta - és hatalmasatt élvezett Bane arcára, mit sem törődve az érzéssel amit a hármas villás nyelv okozott benne, a seggében éppúgy mint a hüvelyében, egy jutott a csiklójára is. Az arany szemek kihúnytak, csak Bane sötét szemei voltak már amik fürkészték a nő gyönyörét, és az a pár könnycsepp ami lassan lecsordult az arca oldalán.
-Miért jöttél hozzám? - kérdezte a nő már a kapuban Banetől.
-Mert nincsenek angyalok, édesem.
-Nincsenek. Persze hogy nincsenek.
-Köszönöm a képet. Délután a számládon lesz a pénz.
-Látlak még?
-Amilyen romlott vagyok én és amilyen jó festő vagy te, biztosan.