Steamline
A vízválasztó steampunk világon játszódott folytatása, új szereplőkkel.
Jerry
Volt fény az életében. Amolyan éjszakai reflektorfények amiben olyan éles a dolgok árnyéka. A Langadon házban tett spontán koncertje is ilyen reflektor volt. A versenyzongora olyan érzékeny volt, hogy elsőre nem is tudott rajta játszani. Idegesen nézett körbe hogy kinek tűnt fel. Persze annak a két személynek akinek játszani kart azoknak feltűnt. Leona és Hédi szeretettel néztek rá továbbra is. Ő izzadó ujjakkal tért vissza a zongorához. Simogatta dédelgette amennyire képességei engedték. Közben végre nem gondolt George Flockhardra és a mágikus impresszionista etűdökre. Virire sem, bár Leonával való beszélgetés hatására már Viri hiánya is fakult. Mégiscsak ő volt az első lány.
Éjjel egy volt mire elindult haza a Langadonból. A metró már rég nem járt, taxira nem volt pénze. Vajszínű háromrészes öltönye kivirított az utca homályából. Akkor, befele menet nem mert belegondolni, hogy hol is van. Hazafele menet butaságnak tűnt minden amit erről a házról hallott. A 27. utcánál vett egy vizet és egy szendvicset, a 51.-nél már kimaradt néha a közvilágítás. 75.-nél ugattak a kutyák. 119.-nél a Nap felkelt és mézszínűre változtatta a festékgyár kerítését.
Berta aludt még, Apollo már nem volt otthon. A falakat ette a penész, ezért minden ecetszagú volt. Jerry levetkőzött. Az öltönyét betette a szekrénybe, az ágyából kitette a macskákat. A pianínó ott sötétlett az ágya mellett, ahogy egész eddigi életében mindig. A macskák visszamásztak és ő azonnal elaludt.
Délután ébredt. Berta már nem volt otthon, Apollo már aludt. Jerry megnézte az alvó fekete férfit. Kivitte a kádba a koszos ruháit, beáztatta, kimosta a sajátjaival és Bertáéival együtt. Mire kész volt a keze szétázott. Piritóst evett és teát ivott. Aztán beült a zongora mellé és hétkor pontban elkezdett gyakorolni.
-Későn jöttél. - nyújtózkodott Apollo az ajtóban. Pólója felemelkedett a hasáról, így kilátszottak a hasán tekergő démonok elmosódott végtagjai. - Berta mérges volt hogy nem hoztál kaját. Nem hagyott aludni.
-Nem volt. - nem hagyta abba a játékot. Hátra sem nézett.
-Persze.
Játszott, de a keze erőtlen volt és hideg.
-Elmehetnél valamit melózni. Bármit. Kurvára nem elég zsé, J!
-Adok bele.
-Adsz a faszt. Elmegy a hülye macskáidra, meg rád.
Jerry játszott. Aztán hirtelen abbahagyta. Csak ült megrogyott vállakkal.
-Válság van. Berta öregszik, már csak a legcsóróbb faszoknak felel meg, akiknek nagyon már nincs is mit belemártani, rám is jut harminc másik az üzemben. Tartozunk a Girhesnek is, a banknak is, még Jo-tól a is maradt tartozás amiért hetente rágja a farkam a Tanár úr. Mégis mi a faszt hiszel? Ha nem elég amit össze klimpírozol, akkor próbálj mást.
-Nem megy semmi.
-Micsoda egy élősködő elkényeztetett beképzelt retardált kis görcs vagy.
Rácsapott az ajtóra.
-Amíg ilyen lányos az ábrázatod simán mehetnél te is szopni a Bársonyba. De te finnyás vagy apám, mint egy királylány! - elgondolkozott, aztán felkapta a fejét és közelebb lépett - Hé, nem most volt az a felvételi amire annyit kalapáltad ezt a szart? Elbasztad azt is, mi?
Jerry lehajtotta a billentyűzetvédőt.
-Ha azt akarod hogy elmenjek, akkor kiadatom Bertával a jussom és már itt sem vagyok.
-A jussod baszod? Kiadom én a jussod. - odalépett a fiúhoz, belemarkolt a hajába és megemelte. Távol tartva magától kivezette a pozdorja falú ecetszagú házból. Este volt, acélszürke ég alatt a gyár sziluettje olyan volt mintha papírból vágták volna ki. Apollo előhúzta a mobilját bepötyögött valamit. Jerry kapálózott próbált szabadulni. Aztán Apollo elengedte és visszakézből úgy pofonvágta, hogy Jerry elesett.
-Maradsz nyugton, különben gennyé rúglak. - morogta a foga között és tovább írta az üzenetet. Jerry a porba csepegő vérét nézte és az Ázsiai Kultúrközpont tetejére gondolt. Arra a nyugalomra ami megszállta, amikor elindult, hogy leugorjon.
Apollo újra megragadta, talpra állította és elindult vele lefelé a kereszteződés felé. A Bársonybélés nevű helyen álltak meg, a Tanár úr szomorú szemeinek figyelő pászmájában. Az öreg inas feka lassan törölgette a bárpultot.
-Mit keresel itt Apollo? Hoztál talán valamit ami az enyém? - lassan beszélt, elnyújtva. Jerryt kirázta tőle a hideg.
-Ajánlottam már az unokaöcsém, ugye? Remek bárzongorista lehetne nálad.
-Van zongoristám. Nem kell ez a tejpöcsű.
-Akkor használd amire akarod. Neked adom. A tiéd, hm? - belökte a a fiút a pulthoz. A vendégek röhögtek. A prostik savanyúan méregették. Jerry az orrából szivárgó vért törölgette. A Tanár út kijött a pult mögül. Odalépett Jerryhez és felemelte a fejét.
-Be van fosva. Végül is a viadalhoz mindig kell valaki aki kihozza a tetemeket, de abból még nincs ki a tartozásod, akkor se ha húsz évig van nálam.
-Arra használod amire akarod. Mondtam.
-Jo nem örülne.
-Jo le van szarva. Ha akart volna vele valamit magával vitte volna vagy üzent volna érte.
A Tanár úr elvigyorodott. A fogai fehéren ragyogtak ki sötét aszott arcából.
-Akkor jól van, Apollo. A tartozásod ezennel el van rendezve. Gyere Jerry. - nyakon ragadta a fiút mint egy kismacskát. - Bemutatlak Miranak.
-Jaj ne! - Jerry majdnem elsírta magát. - Kérem! Én bármit megcsinálok. Kérem...
-Pont ezért. - a Tanár úr keze fogást váltott és Jerryben bent szakadt a szó.
Mira transzvesztita volt, akit a Tanár úr bérgyilkosnak alkalmazott , és aki ha más dolga nem volt szadó-mazó showt tartott a Bársonyban. Voltak kedvencei, az igaz, de nem vetette meg a szép fiúkat és ő felügyelte a Bársonyban dolgozó lányokat is.
A Tanár úr bárjaiban dolgozók mindig jól el voltak látva szerekkel. Igaz, hogy így a munkavégzésre alkalmas éveik sokkal rövidültek, de addig bármit megcsináltak. Bármit amit Mira kitalált.
Jerry egy óra múlva leszedálva feküdt egy kerek asztalon. Felett egy latex maszkos lány táncolt, kezében horgas drótfonatú kötél. A kis szoba minden falán tükör. A tükrökön túl farkukat verő férfiak bámulták a nőt ahogy vonaglik Jerryn. A negyedik mögül a főnök és Mira nézett befelé.
-Mi ez? - förmedt a Tanár úr Mirára.
-Gyönyörű kis hús. Egy tál tejecske. Mindjárt jön a legjobb rész. Felköti a farkát... csodálatos. - Mira megnyalta a száját.
-Azt mondtam, hogy átviszed a Virginerbe. Ha Jo még él, amilyen szerencsém van megtalálja és akkor Mira, akármilyen kemény is vagy feleteti veled a tulajdon veséd.
-Úgy féltek ettől a Jo-tól.-kacagott - senki nem emlékszik már rá. Hány éve eltűnt, ugyan!
-Hm. - a Tanár úr elmosolyodott és elkapta Mira fejét, egyetlen gyors lendítéssel nekinyomta az üvegnek. - Nem kértem, hanem utasítottalak te ringyó. Nem fogok packázni Jo-val.
-Akkor miért vetted át a fiút?
-A Virginerben sok nő fog érte nagyon sokat fizetni. Olyan helyre Jo sosem tenné a lábát, de ide baszod, te farkas kurva, ide szeretett járni. - elengedte és kiment.
Jerry közben lassan kitátotta a száját fektében. A nő vörös mintákat húzott rá a borotva éles szálú kötéllel. Az idő szétfolyt körülötte, csak az izzó fények voltak vele és a fájdalom.
Aztán álmodott vagy víziói voltak, már nem volt különbség. A fájdalom lehalkult, csak derengett a tudata peremén. Újra az ecetszagú házban élt. Kisgyerek volt. Berta még fiatal volt és karamella színű. A tűk még csak a fiókban voltak. A másik szobában Karl bácsi és Frida néni húzta meg magát. Öregek voltak, szegények és nem igazán tudtak angolul, de volt egy pianínójuk, és cserébe az ő tanításáért ott lakhattak. Jo néha megjelent és számon kérte a zongoratudását. Kifizette a számlákat és kiabált Bertával. Aztán újra hónapokra eltűnt. Jerry félt tőle akkor is és azóta is. Bármi jobb volt, mint Jo haragja. Olyankor kiégette az agyát. Ha haragudott nem kiabált hanem sziszegett, egyre közelebb lépkedve egyre sorolta németül, és a migrén mindig meg is érkezett. A hangja olyan, mondta mentőleg Berta. Jerry azonban tudta, hogy Berta halálosan szerelmes Jo-ba, és Jo nem szereti Bertát, és nem a hangja csinálja a fejfájást hanem a szeme.
Álmában a zongoránál ült miközben Jo mellette áll, keze a pianínó tetején pihen és figyeli Jerryt. Nem tapsolt sosem, nem mondott semmit, csak megveregette a vállát és megkócolta a haját és mindig ugyanazt mondta dicséret képpen.
-Majd ha Flockhardra és az etűdökre térsz, figyelj jobban a hátadra, a testtartásodra. Addig ez is megteszi.
Flockhard kottái ott voltak a zongorán. Nagyon sokára vette a bátorságot, hogy belenézzen. Rendezetlen, disszonáns hangsorok voltak. Nehéz, összetett sorok, a harmónia legkisebb nyoma nélkül. Egyszer megkérdezte Bertát miért fontos Flockhard, de Berta csak vonogatta a vállát. Akkor Jerry már 11 éves volt és megértette hogy amíg Jo ide jár, addig Bertának mindegy miért.
-Jo az apám?
-Dehogy! - Berta elfintorodott az ötlettől.
-Te vagy az anyám?
-Még csak az kéne! - Berta megkócolta a haját és ott hagyta.
-Ki az anyám? - kiáltott utána annyiszor
-Ki tudja? - jött minden alkalommal a válasz.
Mikor kisebb volt, Berta egy részeg éjjelén elmesélte neki, hogy a Jo adta neki őt, azzal, hogy el kell dugni. Addig azt hitte Jo valami bankár, később azt, hogy rendőr és ő valami tanúvédelmi programban van. Később látta a Bársonyban párszor, és látta ölni. Jerry kilétéről semmit nem tudott. Mikor rákérdezett hogy Jo fia e, Jo kiköpött egyet.
-Ekkora szar alaknak nézel? - förmedt rá - Minden gyereknek az anyja mellett a helye.
Aztán Jo megfenyegette Apollot, hogy lenyúzza a bőrét ha el meri adni a zongorát, majd Jo nem jött többet. Jerry nem járt iskolába. 14 évesen már bárzongorista volt, Frida nénitől megtanult németül, Karl bácsitól ltinul, de erről senki más nem tudott, egyetlen jó ruhájában ment be az Empire-be amit nyár elején lopott, hogy jobb helyeken játszhasson. Tudta hogy minél több idő telik el Jo utolsó felbukkanása óta, úgy nő a valószínűsége, hogy eladják a pianínót. Eleget kellett keresnie hogy zongora mellett maradhasson, eleget hármójukra, a drogfüggő kurvára és a játékfüggő szalagmunkásra is. Délután egy kifőzdében mosogatott, este olcsó csehókban pincérkedett, és havonta két szerdán ESB tetején játszott, egyenlőre ingyen. Az egyetlen aki szóba állt vele Viri volt, akivel egymás mellett állva ácsingóztak a lemezboltban.
Felébredt.
A cella a föld alatt volt, az ajtón belül a házirend. Rajta kívül négyen aludtak nyöszörögve az apró szobában. A Tanár úr mindent leszabályozott. Jerry egy vödörbe hányt majd a maradék vizet kifosta. Mit sem tudott a megfelelő drogok hatásairól. Csak azt tudta hogy fájnak az erei és nem akar itt lenni. Se öve, se cipőfűzője, se lepedője nem volt, csak a ruhái. Emlékezett az éjszakára is és a boldog bódulatra közben. Az aranyszínű gyermekkorra és Jo érintésére és Berta mosolyára. Közben csíkokra tépte a pólóját.
A házról
„A Langadon néven ismert hatalmas épület, a Hedvig Longefer részére épített kerttel a maga idejében az építészet egyik csodájának számított. A ritka és nagy körültekintéssel összeválogatott növényzetről sajnos csak három fotográfia készült. Hedvig Longefer akvarelljeiből is csupán egy tucat helye ismeretes. Sajnálatos módon az első majd a második világháború sötétjébe vesztek az eredeti építészeti iratok, tervrajzok, látványtervek de maga a kivitelezési dokumentáció is. Ahogy a megnyitóról készült fotók is vagy elvesztek vagy megrongálódtak.
Az épületet Konrad Longefer rendelte meg a Woodker and Son.- tól még 1891 nyarán. Célja az exkluzív, magas minőségű, egyedi készítésű termékeit előállító könnyűipari kisműhelyei, és az azokhoz tartozó tervezőirodák közös épületbe telepítése volt. A telekvásárláskor azonban olyan körülmények álltak be ami indokolttá tette a szomszédos, Werdon Parkra néző telek megvásárlását is. Az így létrejövő zárt épület a park felé három emeletes előkertes holmokzatú, míg a Church street felé öt emeletes impozáns épület képét mutatja. A belső kertet Milla Melkovics, lengyel tájépítész tervezte, de a virágdombot valószínűsíthetően Hedvig Longefeld saját kertésze ültette, Daniel O'Kinley.
A Langadon nevet az ott dolgozók adták az épületnek. A cégarculathoz tartozott ugyanis egy medve, ami még a családi címerről került a cég emblémájára. Ennek a medvének szobra látható az aulába és erre utalt Konrad Longefer gyakorta, mikor a cége nagyszerűségét a medve képében is megjelenő erő, sokszínűség, kitartás és szívósság formájában definiálta. Kezdetben a medve neveként jelent meg a Langadon név, később, ahogy ahogy a cég kikerült az épületből és távol-keleti telephelyeire tette át a munkát, úgy ragadt az épületre.
Az épület kialakítása, méretei, anyagfelhasználása mind azt az igényességet és minőség iránti elkötelezettséget szimbolizálta ami a Longeferek közvetíteni kívántak a cégeikről. A kovácsoltvas díszítményeket, lámpa búrákat és üvegdíszítményeket, szobrokat és drapériákat, minden helységben a bútorokat és mindenfajta burkolatokat, de még az üzemterület munkagépeit is a kor legjobb műhelyeiben készítették, vagy a legjobb minőséget kínálótól vették. Ez igazolja az a tény is, hogy az épület kora ellenére a mai napig kifogástalan állapotban van, leszámítva az évente egyszer felbukkanó hatalmas varjúcsapat megjelenését, melyek a tetőterasz üvegkupolája alá szeretne befészkelni költeni.
A tetőterasz külön fejezetet érdemelne könyvünkben, hiszen üvegházak sora található a szinte teljes egészében lapos tetős területen. Az üvegházakban madarakat és ritka lepkéket kívánt tartani Mrs. Longefer. Arról sajnos nincs tudomásunk, hogy ezek megvalósultak e, de az bizonyos, hogy a szomszéd épületekről látható üvegházak impozáns látványt nyújtanak.
Sajnos az épületegyüttes jelenlegi tulajdonosa nem engedélyezi az épület megtekintése céljából sem a bejutást a B, C és D jelű épületrészekbe, így azokról csak beszámolók lapján, és hála a modern technológiáknak, telefon készülékkel készült rossz minőségű képek állnak a rendelkezésre.
A jelenlegi tulajdonosa az épületnek, a Longeferekkel több generáción át közeli barátságban álló Malkolm család legidősebb nőtagja, Patience Malkolm Rollington. A hölgy korának nagy szívtiprója volt, akit nem csak a Longefer fiúkkal, Laurence-szel és Joachimmal hozták hírbe, de Rochilddekkel és Wallasokkal is. Ő volt aki gyors váltásokban az idősebb és a fiatalabb Frederik Walls-szal is együtt élt. Végül Joachim Longeferrel kötött házasságot 1986-ban, miután Frederick és Karl Wallas sajnálatos repülőgép szerencsétlenségben elhunytak.
Az épületet kialakításakor a megrendelő ragaszkodott a teljesen elkülöníthető magán és publikus terek kialakításához. Így az alkalmazottak számára elérhető épületrészekből nem volt rálátás a magán épületrészekre különösen nem a belsőkertre. Ugyanakkor az elérhető épületrészek is két részre oszthatók. Az egyik a ma szállodaként funkcionáló „A” épületrész, ami eredetileg a tervezőirodákat, tárgyalókat és bemutatótermeket foglalta magába, a Church streetre néz teljes egészében. Az üzemterület ami a műhelyeket és az azokat kiszolgáló raktárakat jelentette a „C” jelü mély-pincékbe, felszíni pincékbe és a hátsó „B” jelű épületrészbe helyezte el, melynek ablakai egy az „A” épülettől elválasztó fényező udvarra néztek gyakorlatilag a Church street irányába, ám háttal a kertnek. A kertre csak a „D” jelű épület kínált rálátást. Ez az épület a Werdon Park felől mesteri kovácsoltvas kerítéssel határolt előkertes épület, mely azon a soron a legalacsonyabb. A kertről a Google sem közölhetett képet, ám kevés kiszivárgott fotográfia szerint a legendás növényzet elképesztő pompában és nagy igényességgel gondozott állapotban van ma is. Csak remélni lehet hogy Patience M. Rollington örökösei megnyitják majd a nagyközönség számára is megtekinthető módon a kertet és az épületet.
Az épülettől csupán 200 méterre létesítettek földalatti megállót Longefer kezdeményezésére. Ez is jól szemlélteti mennyire divatos, nagyszabású és komoly kezdeményezés volt a könnyűipari üzem beköltöztetése a legdrágább belvárosba.”
részlet Julia és Paul Horovitz - Láthatatlan kincseink című könyvéből.